Szigorodnak az épületenergetikai szabályok

Share Button

A december 31. után benyújtott minden újépítési engedély vagy bejelentés, illetve jelentős felújítás esetén már a költségoptimalizált energetikai követelményszint lép érvénybe – hívja fel a figyelmet a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Nonprofit Kft. Ez a jelenleginél 40 százalékkal energiatakarékosabb falat, nyílászárót és födémet jelent. Ablakoknál a háromrétegű dívik, felújításnál pedig a jelenleginél legalább 5 centivel vastagabb szigetelés szükséges. Mindezek révén viszont a rezsi akár meg is feleződhet.

2021. január 1-től pedig már a közel nulla energetikai szint követelményeit kell teljesíteni. Az intézet figyelmeztet: míg előbbi esetben az engedély-bejelentés elindítása, addig utóbbinál a használatba vétel számít. Vagyis azt az épületet, amelynek engedélyét most január 1. után kérik meg, de csak 2020. után veszik használatba, már a közel nullássá kell alakítani.

A MEHI képzései során a kérdésben a tervezők-kivitelezők között komoly bizonytalanságokat tapasztalt. A vállalkozások – különösen a háztartások tekintetében – hiányolják az energiahatékonyság ösztönzésére irányuló kormányzati elhivatottságot. A pályázati kiírások késlekedése, felfüggesztése, a lakossági uniós források átirányítása, az ebből fakadó kiszámíthatatlanság és tervezhetetlenség, a kiírt pályázatok-hitelek bonyolultsága és a bürokratikus ügyintézés mind-mind visszavetik a beruházási kedvet. Az építőipar szerint az új építések kedvezményes áfájának fenntartása mellett azt az épületenergetikai fejlesztésekre is ki kellene terjeszteni. Ha a kedvezményes adót nem az elkészült lakások eladására, hanem az építőanyagra és épületgépészeti termékekre érvényesítenék, nem a lakást értékesítő vállalkozó nyelné le az áfát – figyelmeztet a MEHI. A szektor növelné a műszaki ellenőrök szerepét is.

Forrás: nepszava.hu