Szijjártó: Közép-Európának szüksége van az EU támogatására a gázellátás biztonságának megteremtéséhez

Share Button

Sok fejlesztés kell még ahhoz, hogy az orosz gáz Törökországon keresztül eljuthasson Közép-Európába, és ezekhez a projektekhez az EU pénzügyi támogatására van szükségük az érintett országoknak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 Az este című műsorában kedden.

A tárcavezető kifejtette: a közép-európai országoknak egyelőre meg kell várniuk, hogy Oroszország és Törökország megállapodjon a gázszállításról, arról, hogy a Déli Áramlatba szánt gáz valóban Törökországba kerül, felépül-e a görög határ közelében tervezett regionális elosztó központ, és onnantól kezdve a görög-macedón-szerb-magyar együttműködés kérdése, hogy eljut-e Magyarországra, illetve Közép-Európába a gáz.

Ehhez sok technológiai és infrastrukturális fejlesztés kell még, amelyek megvalósítása az érintett, az útvonal mentén elhelyezkedő országoknak nem megy saját erőből, önmagukban nem képesek finanszírozni ezeket, mindenképpen az EU pénzügyi támogatására van szükség – közölte. Úgy látja, ugyanakkor Közép-Európa energiabiztonsága nemcsak közép-európai, hanem európai kérdés is.

Szijjártó Péter az ukrajnai helyzettel kapcsolatban arról beszélt, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy mielőbb megoldódjon a fegyveres konfliktus, méghozzá tárgyalásos úton, a minszki megállapodás tiszteletben tartásával. Az uniós tagállamok külügyminiszterei csütörtökön tanácskoznak az ukrajnai fejleményekről, és „természetesen egyeztetni fogunk még a Külügyek Tanácsa előtt a német partnereinkkel”, hogy „az európai uniós álláspont egységessége – ami eddig az egyik legfontosabb erőforrásunk volt -, az semmiképpen se sérüljön” – mondta a miniszter.

Forrás: MTI 2015. január 27., kedd 23:06