Szlovákia évek óta nincs felkészülve egy esetleges atomkatasztrófára

Share Button

Amennyiben baleset történne valamelyik hazai atomerőműben, az illetékeseknek azonnal cselekedniük kellene. A sugárzás terjedésének meggátolására és a sérültek ellátására mihamarabb szükség lenne. A kormány szerint azonban Szlovákia már évek óta nincs felkészülve egy esetleges nukleáris katasztrófára.

Annak ellenére, hogy atomerőmű-balesetet senki sem akarna átélni, a felelős szerveknek készen kellene állniuk, hogy minél előbb megoldják a súlyos helyzetet. A kormány azonban már a 2016 végén történt speciális gyakorlat során is 22 súlyos elégtelenséget talált Szlovákia felkészültségében a hasonló helyzetekre.

„A gyakorlat során felfedezett hiányosságokat a lehető legrövidebb időn belül igyekszünk kiküszöbölni. A fenntartásokra szánt kiadások azonban rendkívül magasak” – tájékoztatott Robert Kaliňák belügyminiszter. A Szlovák Atomenergia-felügyeleti Hivatal szerint is a szükséges intézkedések rengeteg időbe és pénzbe kerülnek. A kormány legkésőbb 2019 végére kér megoldást a problémára.

Zuzana Eliášová, az egészségügyi minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint 2018 során egy oktatóprogramot készítenek az egészségügyi dolgozóknak, amelyben megtanulják az atomerőmű-balesetekkel kapcsolatos orvosi és más eszközök használatát, valamint az orvosi eljárásokat.

Ha esetlegesen jelen pillanatban történne nukleáris katasztrófa Szlovákiában, akkor még a menteni igyekvő orvosok sem lennének biztonságban. „A minisztérium szerint nem lenne elegendő védőfelszerelés ahhoz, hogy a mentősök probléma nélkül végezhessék a munkájukat. Minden bizonnyal sokan megsérülnének, illetve akár meg is halnának” – mondta Martin Dubéci politikus.

Forrás: parameter.sk