Szolár sugallatok

Share Button

( A NAPNÁL VILÁGOSABBÁ VÁLÁSOK)
„Verset írunk – ?k fogják ceruzámat
s én érzem ?ket és emlékezem.

s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
József Attila. A Dunánál

Nagyon utálnám, ha prófétává kellene válnom, mert a prófétai kötöttségeim szerint a hagyományos prófétai regulák alapján nem tölthetném a nap zárásaként minden estémet úgy 22.00 körül immár 5. éve a Napsugár presszóban.
Abban azonban lehet valami sorsszerű, hogy a napenergia megértését, megértetését is mintegy 5 éve kezdtük el közérdeknek elkötelezett társaimmal. A sorszerűségre lehet fogni talán azt is, hogy közel 3 éve indítottam útjára a „Napnál világosabb” rovatot, ahol József Attila szavait átformálva „ valóságot írunk” (akarunk írni) sokan fogják a ceruzámat, s az én dolgom az, hogy érezzem őket és gondolkodjak)
Aztán azt is érzem néha, hogy valamilyen módon fentről is fogja valami, vagy valaki a ceruzámat, súgva, utasítva, hogy ezt ki ne hagyd, nehogy kifelejtsd ! Most például két dolgot sugallt.
Az egyik az, hogy nyugodtan bővítsd ki a rovat értelmezését, hogyha valakik a közérdekből súgnak valamit, azt én is súgom és akkor törvényszerű, hogy azok a napnál világosabbá válnak.
A másik meg érdekes módon úgy jött, hogy több részletben érkezett hozzám. A napokban akadtam rá XXII. János pápa jóvoltából a sumér bibliaértelmezése szerint a világot igazgató törvények eredetére, ami egyértelműen a NAP. Ők így is nevezik,”A Naptörvények)
A Nap mint törvényhozó!
A Nap mindenkire egyformán süt. A népnek egyenjogú tagokból álló közösséget kell alkotnia!
A Nap lehetővé teszi az életet. A nép közösségi életének lehetővé kell tenni az életet!
A Nap lehetővé teszi a természet újjászületését!
A Nap elősegiti az értelem kibontakozását, az öntudat fejlődését.
A népi közösségek életének elő kell segítenie ugyanazt!
A Nap a nappali égbolt központi csillaga.
A népközösség központi csillaga a Nap helytartója!
A Nap él! A világegyetem él!
Az élet a legmagasabb érték!
Az élet törvénye a kiteljesedés felé való haladás!
Ha valamely államvezetésből hiányoznak a Naptörvények, vagy netalán azok ellen dolgoznak, ott nem jó a népnek!
XXII. János pápa az ősi bibliához való visszatérést szorgalmazta, mert azok az életet támogatják!
A mai nap meg éppen a cigányság sorsával foglalkozó videofelvételt néztem meg ahol Havas Henrik beszélgetett, három roma (nem hivatalos) politikusként is felfogható, jelenlegi, vagy volt cigányvajdával, illetve cigányvajda ősökkel rendelkező beszélgető társsal. Itt hangzott el az a mondat, hogy a „Cigányokat vándor népként, a „Nap Gyermekeinek” tartják, mert a nap nagyon gyakran sütött rájuk, hiszen mindig úton voltak. Jött is a sugallat. Fiam! Ki ne hagy őket, abból a programból, amin éppen most dolgozol, amely lényegében azt tartalmazza, arra törekszik, hogy a Nap egyforma haszonnal sugározhasson azokra is akinek az ország földjéből ( nem éppen a nap törvények szerint) több száz, ezer hektár jutott, meg azokra is akiket kiképeztetek, vagy kiképeztek a napenergia hasznosítás tudományára, de nincs hozzá fogadó felületük, magyarul nincs földjük. Pedig az áldásomból, legterméketlenebb földdarabon is , égi áldás teremhet szakértelemmel energia formájában.
Ez megtörtént. Majd olvassák el akiket érdekel, a honlapon, vagy a Szolár 7 következő kiadásában, vagy éppen jöjjön el a Budapesti Műszaki Egyetem 2016 december 02-án tartandó Épületgépészek Napjára, ahol ez a program a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség tagjaival megvitatásra és reményeink szerint elfogadásra kerül.
De ha már itt vagyok ennél a témánál szeretném elmondani mindenkinek, hogy miért nevezzük a „Baksi szolár romaprogramot” pedagógiai pályafutásom legszebb legértékesebb eredményének. Teszem ezt azért is mert Havas Henrik Úr is a romák (számomra meglepő módon egyik TV műsorában) szakképzését igen erősen szorgalmazta.
A program címe: „Szolár szerelősegédek kiképzése alacsony iskolai végzettségű roma származású 18-40 év közötti magyar állampolgárokból”
A program számokban:
A programot elkezdte: 14 fő, ebből 2 fő negyven év körüli roma származású családanya.
A program végrehajtására rendelkezésére álló idő. 2 hét 12nap
Feladta a programot 1 fő
A program elején becsatlakozott 1 fő
A közösségi ház programunk számára bocsátott része a program egész ideje alatt nyugodtan elnyerhette volna az épület legtisztább környezete címet, a mosdókat is beleértve.
Jellemző mondatok a program során.
Éva néni ! Segítsen már, mit írtam ide? Ez azért fontos mondat, mert a statisztika szerint a 14 tanfolyami hallgatónak 8. általános iskolai végzettsége volt, 2-nek 4 általános. A jellemző az volt, hogy nem tudtak érdemleges módon írni és olvasni.
Imre bácsi. Eláruljuk, hogy minden eddigi tanfolyamunkon szoktunk lopni valamit a foglakozás vezet?kt?l, vagy szervez?kt?l az utolsó napon. Maguktól nem fogunk.
Éva néni aztán majd azért hiányozzunk maguknak.
A tanfolyamon végzett hallgatókkal, írásbeli vizsgát nem csináltattunk. A szóbeli és gyakorlati vizsgájuk viszont nagyon jól sikerült

Fináléként következzenek a program során készített fényképek.

image001 image002fghdfhrt rezzer

image005 fdgdfgsdfg

image007 fdgsgr

Szolár Epilógus

A legtöbben talán az első nap után otthagyták volna a program helyszínét is ezzel a megjegyzéssel:

Reménytelen. Ezek nem tudnak írni meg olvasni.

Mi ott maradtunk. Együtt dolgoztunk velük. A feladatokat nagyon komolyan vettük, a nehézségeket meg tréfának.

Az alábbi idézet, bár nem tudom honnan került hozzám, nagyon ideillik.

A világ szép és különös. Csak sok benne nagyon a beteg ember. Az izgága, az irigy, a gyűlölködő. A gonosztevő és a diktátor, az őrült és a hős. Fertőzik és rontják a világot, amennyire adottságaiktól kitelik. De egészen elrontani nem tudták mégsem, ha ezerszer is azt hirdeti a látszat. Miért nem? Mert a Világ anyja a Természet, s a természetben az ember nem egyéb, mint egy kis pajkos tréfa. Vigyázz tehát, hogy vidám tréfa maradj. Mert a gonosz tréfából tövis nő csupán, mely véresre sebez Téged, s elcsúfítja a világot.

image009

bocsó nemecsek imre