Címke: biogáz

biogáz, biomassza

Európai uniós támogatással inkubátorházat létesítenek Lovasberényben

Share Button

MIndjárt kiderül, mire kell egy növénynek egyszerre 27 darab napelem. Ennek a bonsainak az eredeti szobanövényekhez maximum a formájában van némi köze, semmi másban. A tervez?it ugyanis a természet, azon belül is ezek az apró, lakásban is remekül mutató minifák ihlették. Napelem – egész pontosan 27 darab – pedig azért kell rá, hogy energiát tudjon…

Biogázerőmű épül Szegeden

Share Button

Az M43-as autópálya és a Sándorfalvi út kereszteződésében sertéshígtrágyából kinyert biogázra alapított, két különböző energiafajta (villany és hő) előállítására alkalmas megújuló kiserőmű létesül 1 milliárd 275 millió forintból. A beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával (625 millióval szállnak be) valósul meg, az összeg másik felét az FHB bank biztosítja hitel formájában.  Ünnepélyes keretek között…

Egyértelműbb előírások

Share Button

A szaktárca átformálja a zöldenergia széttagolt szabályozását. Ősszel elkezdődik a fejlesztési minisztériumban a megújuló energiaforrásokra vonatkozó törvény kidolgozása – mondta a múlt héten Bencsik János, a tárca energiaügyekért felelős államtitkára. Cél a szabályozás egyszerűsítése, mert jelenleg az iparágra 120 különböző jogszabályban találhatók utalások.

A megújuló energiaforrások felhasználása Magyarországon, 2005-2020

Share Button

Ma már egyértelműen igazolható, hogy a geotermikus energiát felhasználó hőszivattyús fűtési rendszer jelentősen olcsóbb a távhőnél, még akkor is, ha utóbbi árára egyelőre moratóriumot hirdetett a kormány. Népszabadság – Kovács Bence A szakemberek szerint azonban ez az állapot nem tartható a végtelenségig, s előbb-utóbb jelentősebb áremelkedéssel kell számolniuk az átálláson még mindig töprengő társasházaknak. Pedig…

Az idő az alternatív energiának dolgozik

Share Button

Az alternatív energia iránti érdeklődés ugrásszerűen megnőtt a japán katasztrófa óta, több fejlett ország is teljes újragondolja energiapolitikáját. A japán földrengés és az azt követő atombaleset óta ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az alternatív energia iránt, olyan fejlett országok kormányai gondolják újra teljesen energiapolitikájukat, mint az amerikai, a német, a japán vagy a svájci. A megújuló…

Finomításra szorul a megújuló-engedélyezés

Share Button

Még idén a kormány elé kerülhet a megújuló-beruházások engedélyezését egyszerűsítő jogszabály módosítási tervezete, amely jelentősen vonzóbbá teheti a szektort a befektetők szemében – mondta a Napi Gazdaságnak Lengyel Attila ügyvéd, a Dr. Lengyel Attila Ügyvédi Iroda tulajdonosa. A magyarországi megújulóenergia-beruházások engedélyezésében számos szabályozónak meg kell változnia ahhoz, hogy a befektetők számára vonzó legyen a terület…

Növelik a megújuló energia támogatását

Share Button

Jön az egységes megújuló törvény A megújuló energiaforrásból származó elektromos áram előállításához nyújtott támogatás növelését kezdeményezte az osztrák kormány szerdán a parlamentben. A törvénymódosítási javaslat szerint az új berendezések üzembe helyezésére adható támogatások éves kerete 21 millió euróról 40 millió euróra emelkedne. A megújuló energiaforrások támogatására fordítható teljes keretösszeg 2015-ig több lépésben 500 millióra nőhet…

Jön az egységes megújuló törvény

Share Button

Komoly tartalékok vannak a geotermikus energia szerepének növelésében Magyarországon, az ebből előállított energia mennyisége tíz év alatt megnégyszereződhet. A megújuló energiaforrások elterjedését a szaktárca a szabályozás jelentős egyszerűsítésével, egységes megújuló törvény megalkotásával segíti, az önálló jogszabály kidolgozása 2011 második felében kezdődik meg – mondta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a Magyar Termálenergia Társaság…

Amikor nekünk fizet az áramszolgáltató…

Share Button

A megújuló energia használata egyre vonzóbb a lakosság számára, azonban az ehhez kapcsolódó beruházások költsége nehezen megfizethető. A fűtés mellett a legnagyobb kiadást otthonunk rezsijénél a villamos energia teszi ki, mely jelentősen csökkenthető háztartási méretű kiserőmű alkalmazásával. Egy normál háztartás számára a kisfeszültségű áram-előállítás beruházása még megfizethető kategóriába esik, ugyanakkor jelentősen csökkenthető vele az energiafelhasználás.…

Geotermikus nagyhatalommá válhat Magyarország

Share Button

Eddig Izland, az USA, és a Fülöp-szigetek jártak élen a megújuló energiafajta kiaknázásában, újabban Kelet-Afrikában gyarapodnak az ilyen jellegű beruházások. A magyar gazdaságpolitika is előtérbe helyezné a Kárpát-medence mélyén rejlő geotermikus potenciál kiaknázását. A geotermikus energia a földkéregben rejlő radioaktív izotópok bomlásának köszönhető, és ezt az energiát valamilyen közvetítőközegből nyerhetjük ki (kőzet, mélyvíz). De csak…