Címke: energia

Kaderják Péter: mi kell ahhoz, hogy zöldáramot használhassunk? Akkumulátorok!

Share Button

Szinte csak néhány évvel ezelőtt történt, hogy Elon Musk – az akkor még veszteségesen gyártott Tesla autók első látványosnak látszó sikerei kapcsán – azzal állt elő, hogy az igazán nagy üzletet nem az autóipar radikális átalakításában, hanem az akkumulátorgyártásban látja. Mára ezt, ahogyan ennek gazdasági hajtóerejét, fejlődési-fejlesztési potenciáját látni evidencia, sőt: azt látjuk Európában, hogy…

Ha hibáznak, egy egész ország villamos- vagy földgáz-elszámolása omlik össze

Share Button

A Navitasoft Svájctól Ukrajnán át Észtországig számos külföldi piacra gyártott már le informatikai rendszereket. Az energiaipari IT vállalat egyebek mellett a széles termékkínálatával is kitűnik a konkurensek közül. Mielőtt belevágott volna egy saját cég megalapításába, Füzi Ákos több nagyvállalatnál is dolgozott. A karrierjét először a Richternél kezdte, majd Japánban a Medimpex kereskedőház vezetőjeként négy évig…

Az EU már 2030 előtt függetlenítené Európát az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól

Share Button

Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, hogy Oroszország ukrajnai háborújára válaszul már jóval 2030 előtt függetlenítse Európát az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól. A terv számos intézkedést vázol az emelkedő európai energiaárakra történő reagálástól az európai gázkészletek mielőbbi feltöltéséig– közölte Frans Timmermans európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden. Az Európai Bizottság REPowerEU elnevezésű javaslata diverzifikálni…

Stabilabb Kelet-Magyarország áramellátása

Share Button

A napokban átadott alállomás után újabbak fejlesztésére készül a Mavir a VG információi szerint, terítéken van például az oroszlányi létesítmény bővítése is. A Mavir Zrt. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Buj község határában átadta 35. alállomását, amely a sikeres próbaüzem után már normál üzeme állt. A tízmilliárd forintos beruházás kiemelt szerepet tölt be Kelet-Magyarország villamosenergiaellátás-biztonságának megerősítésében  –…

Egy nagyon aktuális ábra arról, hogy miért van halálra ítélve a rezsicsökkentés

Share Button

Egy köbméter gáz, amiért a magyar lakosság 66 forintot fizet az állami szolgáltatónak, a tőzsdén jelenleg több mint 800 forintba kerül. A rezsicsökkenés bevezetése óta egészen egy évvel ezelőttig a piaci ár végig a lakossági körül ingadozott, sőt gyakrabban volt alatta, mint fölötte. A koronavírus-járvány miatt 2020-ban tartósan ez volt a helyzet, akkor rengeteget nyerhetett…

Exkluzív VG-interjú az ukrán áramellátás első emberével

Share Button

Az orosz megszállók katonai agressziója ellenére az ukrán energetikai rendszer stabilan működik– mondta a VG-nek adott interjújában Volodimir Kudrickij, az Ukrenergo nemzeti energetikai társaság elnök-vezérigazgatója, de folyamatosan negyven javítóbrigád dolgozik a rendszer háborús kárainak elhárításán. Hogyan hatott az orosz invázió Ukrajna energetikai szektorára, és milyen veszélyeket rejt Európa számára? Amikor beszélgetünk, Ukrajna orosz inváziójának a…

A hetesen már túljutottak a belgák

Share Button

Belgiumba, ahol 2025-re leállítják mind a hét, ma még működő atomerőművi reaktort, a jelek szerint csipkedni kezdte magát, hogy valahogy – legalább részben – meg tudja oldani az ezzel az országra szakadó energetikai problémákat. Az viszont csak nekünk furcsa, hogy a mérföldkőhöz érkezett napelemes teljesítményméret szinte kizárólag a háztetőkön dolgozik. Belgium elérte a 7 gigawattos…

Itt az áramot és vizet is termelő napelemes modul

Share Button

A kutatók emelett egy pozitív mellékhatást is észrevettek. Minden gyerek tudja, hogy a sivatagban sok a napsütés és kevés a víz. A hírek szerint egy Szaúd-Arábiában kifejlesztett új fotovoltikus technológia lehetővé teszi, hogy a napelem modulok ne csak áramot, hanem vizet is termeljenek. A WEC2P nevű rendszer magja egy hidrogél, amely elnyeli a környezetéből a…

Hatalmas változás jöhet a magyar napelemeknél – Erre utal az új pályázat

Share Button

Új METÁR-tender kiírást tett közzé a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) március 4-én. Az újonnan létesítendő és már működő, 5 és 50 MW közötti teljesítményű megújulós erőművek villamosenergia-termelését ösztönző pályázat több fontos eltérést mutat a korábbiakhoz képest. Az egyik, ha nem a leglényegesebb újdonság, hogy a nyertes pályázóknak akkumulátoros energiatárolót is telepíteniük kell a…

Magyarországon az orosz gáz helyett a talaj hőjével könnyen lehetne fűteni

Share Button

Ahogy eszkalálódik Putyin háborúja és egyre több a kérdőjel az orosz gáz körül, úgy forr bennem a düh, miért is kellett ennek így lenni? Soha nem felejtem el azt a konferenciát, amelyet „Települési hőellátás helyi energiával” címmel 2015. október 8-án tartottak az MTA székházában, amelyhez majdnem hasonló (Gáz helyett a talajvíz hőjével lehetne fűteni) címmel…