Címke: szélenergia

Újabb dán milliók a brit szélenergiaiparba

Share Button

A Dong Energy A/S 6 millió fontot tervez Anglia keleti partján, a Humber régióban befektetni, egyebek mellett, egy tengeri szélenergia parkok kiszolgálására alkalmas szárazföldi bázis létesítésére. Ez újabb jelentős lépés, hogy a régió a szigetország és a kontinens egyik szélerőhasznosítási központja legyen. A tervek szerint a dán cég, amely egyébként egymaga több szélenergia kapacitást létesített,…

Öt éve nem épült szélerőmű, és nem is fog

Share Button

A kormány olyan méretékben szigorította meg az új szélerőművek létesítésre vonatkozó szabályokkal, amellyel gyakorlatilag kizárja új az szélkerekek építését, telepítését Magyarországon. Ami már csak abból a szempontból is meglepő, hogy öt éve egyébként sem épült szélerőmű az országban – olvasható a Regionális Energia- és Infrastruktúra-Politikai Együttműködésért (REKK) Alapítvány közleményében. A REKK azt írja: Magyarországon 2011 óta…

Hadat üzent a magyar kormány a szélerőműveknek

Share Button

A kormány kiegészítette a széler?m?vekr?l (is) szóló korábbi rendeleteit, ezekbe olyan új szabályokat helyezett el, amelyekkel gyakorlatilag minden engedély kérelem elutasítható, például azzal, hogy csökkenti a honvédelmi és katonai képességet. A széler?m? veszélyes fegyver. A kormány kiegészítette a széler?m?vekr?l (is) szóló korábbi rendeleteit, ezekbe olyan új szabályokat helyezett el, amelyekkel gyakorlatilag minden engedély kérelem elutasítható,…

Szabad, csak nem lehet

Share Button

A tegnapi és mai nap folyamán újabb rendeletmódosítások jelentek meg a Magyar Közlönyben a széler?m?vek telepíthet?sége kapcsán. Egyel?re azokban a „finomságokban” ne is mélyedjünk el, hogy Magyarországon ezentúl csak olyan széler?m?vek telepíthet?k, amelyek kb. öt-tíz évvel ezel?tti technológiát képviselnek, azaz: maximum 2 MW teljesítmény (az átlagosan telepített 3 MW-hoz képest), és maximum 100 méteres magasság…

Szélenergia: nyerésre áll az ostobaság

Share Button

A klasszikus L. Simon-i bölcsességet (nem süt mindig a nap, nem fúj mindig a szél) idéz? érvrendszerrel védte a kormány a parlamentben a legújabb zöldenergia-nyomorító, a széler?m?vek teljes kiszorítását célzó törvényjavaslatot. Az LMP-s Sallai R. Benedek észérvekkel támadt a demagógia ellen, ám ez a parlamenti er?viszonyok miatt könnyen szélmalomharcnak bizonyulhat: annak van a legnagyobb esélye,…

Befékezték a szélturbinákat

Share Button

Az Orbán-kormány ki nem mondva ugyan, de gyakorlatilag lemondott a hazai széler?m?-rendszer kiépítésér?l, egy törvénymódosítás ugyanis a kormány hatáskörébe utalta ezen megújuló energiaforrás hasznosításának az engedélyezését. A nemzeti fejlesztési tárca úgy véli: nem indokolt új szélturbinák építése. A széler?m?vek építését nem tiltotta ugyan le a kormány, de nem is támogatja azok építését. Lázár János Miniszterelnökséget…

Szélerőmű-szabályozás: szerdán lesz a vita a parlamentben

Share Button

Szerdán lesz az Országgy?lésben az általános vita a széler?m?vek hazai szabályozását érint? tövényjavaslatról – derül ki a parlament.hu-n közzétett napirendi javaslatból. A javaslat szerint a kormány a villamosenergia-rendszer várható teljesítményének egyensúlyára figyelemmel rendeletben határozza meg az adott naptári évre vonatkozóan – a háztartási méret? kiser?m?vek és a villamosm?höz nem csatlakozó kiser?m?vek kivételével – a széler?m?vek, illetve…

A szélerőművekből nem lesz új munkahely

Share Button

A széler?m?vek nem teremtenek munkahelyeket – mondta a HírTV –Magyarország él?ben cím? m?sorban Lendvay Péter, a hazai szélenergiai társaság elnöke. A széler?m?vek nem képesek kiváltani alaper?m?veket –mondta a HírTV-nek Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia-ipari Társaság elnöke. Lendvay hozzátette „azért rossz egy széler?m?”, mert nem lehet megmondani mikor és mennyit termel– majd a „Jóisten meg megmondja, hogy…

Szigorítanák a szélfarmok szabályait

Share Button

Tovább szigorítaná a kormány a széler?m?vek telepítésének a szabályait. Utoljára tíz éve adtak ki engedélyt szélkerekek felállítására. Szakért?k szerint a jelenlegi mintegy 330 megawattról akár 2000 megawattra is meg lehetne növelni a hazai szélkerekek áramtermel? kapacitását anélkül, hogy veszélybe kerülne a villamosenergia-hálózat m?ködése. Magyarországon jelenleg mindössze 37 szélfarm m?ködik, összesen 172 toronnyal. Értelmezhetetlen Lázár János…

Kinyírja a szélerőműveket a kormány

Share Button

Lázár János egy héttel ezel?tt belengette, péntek délután (az id?zítés nem véletlen) pedig a kormány már be is nyújtotta a széler?m?vek létesítésér?l szóló törvényjavaslatot. Ezzel a kormány hatáskörébe kerül, hogy egy adott évben mennyi széler?m?-kapacitás épülhet. És ha a kormányon múlik, akkor nem is lesz több széler?m?. A kormány dönt és kész A kormány nevében…