Támogatáshoz jutott a hőszivattyúzás

Share Button
Térségi összevetésben gyengén állunk a hőszivattyús energia hasznosításával, de lennének eszközök a piac felpörgetésére a szakmai szervezet vezetője szerint.

Megnyíltak a várt pályázati támogatások és minden magyarországi felhasználói kör pénzhez juthat hőszivattyús rendszerek telepítéséhez. Magyarország a korábbi támogatás hiánya miatt e téren elmaradt a szomszédos országoktól. „Nálunk évi 1500-2000 ilyen berendezés adható el, míg Csehországban – amellyel néhány éve egy szinten álltunk – évi 6-8 ezer” – mutatott rá a Világgazdaságnak Ádám Béla, a Magyar Hőszivattyús Szövetség elnöke. Ginop- és Vekop-forrásból vállalkozások juthatnak 25-45 százaléknyi forráshoz, a TOP-ból az agártermelők, az Otthon melege programból a lakosság, és van keret a közintézményeknek is. Az MFB visszatérítendő, nullaszázalékos kamatú kölcsönt kínál használt épületeknek fűtéskorszerűsítésre, megújuló energia alkalmazására.

 

A szakember szerint azonban célszerű lenne mást is bevetni. Ádám Béla az ausztriai példát tartja követendőnek: ott pályázati támogatás helyett 2000 óta adó-visszatérítést adnak, az igényléséhez elég egy egyszerű szerződésben feltüntetni a tervezett projekt alapadatait, költségvetését és a négy érintett (önkormányzat, adóhatóság, beruházó és kivitelező) aláírását. Nálunk a pályázat műszaki előkészítése és beadása, megtérülésvizsgálattal, elég költséges feladat, ami kárba vész, ha az igénylő nem nyer a pályázaton. Ha nyer, akkor viszont a telepített hőszivattyús rendszerhez teljesítménytől függően akár több százezer forintért éves hatékonyságot (SPF) és energiamegtakarítást mérő rendszert is illeszteni kell.

Ezek költsége egy-két évvel megemeli a megtérülési időt, amely mintegy három évvel már a 20 százalékos rezsicsökkentés miatt is hosszabb lett, hiszen alacsonyabb energiaárak mellett lassabban termelik ki a költségüket a korábban 50 százalékos energiaköltség-megtakarítást ígérő beruházások.
Új teher a célszerűen napelemekkel kombinált hőszivattyús rendszereknek, hogy a napelemek után majd rendszerhasználati díjat kell fizetni. A szakember szerint ezt elég lenne később bevezetni, amikor már Magyarországon is évi 10 ezer hőszivattyú kel el.

Nálunk az is korlátozza a kisméretű, földhős hőszivattyús piac növekedését, hogy a felhasználók az ország területének 90 százalékán rácsatlakozhatnak a gázhálózatra. Végül az itt kapható, többségükben külföldi termékeknek az ára is nyugati szintű, vagyis nagyon magas az itteni vásárlóerőhöz képest. Cél lehetne a hazai gyártású, jó minőségű, de olcsóbb hőszivattyúk alkalmazása. Már vannak kezdeti próbálkozások, helyenként termékdíjas fejlesztésekkel elérhetők a piacon egyszerűbb hőszivattyú-összeszerelések is, tehát érdemes óvatosnak lenni, és csak komoly referenciákkal rendelkezőkkel tárgyalni.

A magyarországi hőszivattyúpiacot Ádám Béla évi 3-4 milliárd forintosra teszi az érintett rendszerek átlagos teljesítménye, ára és eladási darabszáma alapján. A jellemző lakossági teljesítményérték 5-10-20 kilowatt az ingatlan szigetelésétől, hőigényétől függően, de a vállalkozó megrendelőknél telepítenek 300-400 kilowattos, esetenként akár 1-1,5 megawattos hőszivattyús rendszereket is. Az energiahatékonysági törekvések miatt a vevők az egyre kisebb teljesítményű rendszereket igénylik.

„Érdemes tudni, hogy a hőszivattyús technológia nem egy átlagos, 80 négyzetméteres családi ház fűtőberendezése. Egy ilyen rendszer ára ugyanis 2,5 millió forintról indul, vagyis kis családi ház esetében aligha térül meg. Ilyen beruházásba a legalább 150-200 négyzetméteres új ingatlanok tulajdonosainak érdemes fogniuk, akik a hőszivattyút az épület fűtése és a meleg víz előállítása mellett hűtésre is használják, és esetenként medencét is fűtenek vele” – magyarázta a szakember. Még ebben az esetben is a három típusból a környezeti levegő hőjét hasznosító, illetve a hőszondást telepítik a leggyakrabban. A vízkutas rendszer is lehet előnyös egyes kedvező talajvizes területeken, de vannak vízföldtani kockázatai.
A rendszer igazi piacának a vállalkozások számítanak. Mivel a mintegy 500-600 ezer bejelentett gazdálkodó szervezetből 450 ezer aktív, ezeknek a 90 százaléka pedig jórészt csak önfenntartó, a hőszivattyú piacának a maradék, körülbelül 40 ezer cég tekinthető. A hazai értékesítés 80 százaléka eddig Pest megyére és az északnyugati országrészre összpontosult.

Forrás: vg.hu