Teljesen átáll a napelemre az Apple

Share Button

Miközben megy itt a cég gyepálása, hogy minek dolgozik akkora haszonnal és különben is, adják már nekem a pénzt, mert nálam jobb helyen lesz, az a helyzet, hogy kevés cégnél van olyan jó helyen egy nagy zsák lóvé, mint az Apple-nél.

Mert t?nhet ugyan hipszterpocsékolásnak például a környezetvédelem, de ha minden cég olyan komolyan venné ezt az ügyet, mint az Apple, akkor ötven év múlva nem döglene bele az emberiség a saját tevékenységébe.

Itt a legújabb hír: az Apple januártól teljesen átáll napelemre Szingapúrban, tiszta energiával látja el helyi központját és az itt nyíló legújabb boltját is, ami az els? Store lesz Délkelet-Ázsiában.

És most elég sok energiáról beszélünk: összesen nyolcszáz házra telepítenek napelemet (ugye Szingapúrban viszonylag kevés a horizontól horizontig tartó mez?), ezek együttesen 50 megawattnyi energiát tudnak termelni, amib?l 33 megawattot használ fel az Apple. Ez egyébként kábé 33 ezer háztartás fogyasztásának felel meg. Fingom sincs, mit m?velnek a városállamban, de ez elég nagy energiaigény.

Kis kontextus: Kínában most adtak át egy 40 megawattos napelemparkot, ezzel az Apple kínai tevékenysége is száz százalékban megújulókra épül már az amerikai mellett. Hihetetlenül fontos dolgok ezek.

És bár persze a partnerek még mindig elégetett szénb?l szerzik az energiát, de pont most vágott bele a cég a legnagyobb beszállítójával, a Foxconnal egy több száz megawattos napelemprojektbe, így rövidesen már 2 gigawattnyi napelemkapacitás áll az Apple rendelkezésére. Men?ség.

Egyébként meg a napelem a környezetvédelemnek a nyereséges módja: ha hajlandó vagy befektetni és elfogadni hogy tíz évig bukóban leszel, húsz év múlva azt tapasztalod, hogy az energiára szánt kereted felét megspóroltad. Ez igaz akkor is, ha óriási világcég vagy és akkor is, ha elkezdesz napelemeket felfúrni a házad tetejére.

Forrás: appleblog.blog.hu/