Tipikus Porsche-élményt nyújt majd az elektromos Taycan vezetése

Share Button

A gyártó közlése szerint az elektromos-meghajtású modellre a korábban bemutatott sportautók jellemzői közül minden igaz lesz.

A Porsche néhány nappal ezelőtt elárulta, hogy a leginkább csak Mission E név alatt emlegetett elektromos autó Taycan néven látja meg a napvilágot, ám a név mellett szerencsére egyéb dolgokat is megtudhattunk, ugyanis Oliver Blume, a márka vezérigazgatója elárulta, hogy a Taycan meghajtásáról két villanymotor fog gondoskodni, melyek összteljesítménye a 600 lóerőt is eléri. Ennek köszönhetően az autó 3.5 másodperc alatt gyorsul majd 0-ról 100-ra, míg a 200-as tempó eléréséhez 12 másodpercre lesz szüksége. A lenyűgöző teljesítmény ellenére 500 kilométeres hatótávolsággal hirdetik az autót, ám mivel ez európai menetciklus szerint mért távolság, a valóságban ennél jóval kevesebb megtehető kilométerre kell számítani.

A Porsche első elektromos sportautójának egyik legnagyobb előnye az akkumulátorában rejlik, ugyanis a gyártó közlése szerint a felhasznált technológiának és a gyorstöltés-támogatásnak köszönhetően mindössze négy percnyi töltési idő is elegendő lehet 100 kilométer megtételéhez. Ez mérföldekkel jobb eredmény, mint amit a riválisok jelenleg tudnak, ez pedig a vásárlók bevonzásakor fontos szemponttá válhat.

Mivel kétség kívül a gyártó történek egyik legfontosabb modelléről van szó, sokan attól tartanak, hogy a széles vásárlóközönség bevonzása érdekében minden izgalams tényezőt kiölnek belőle, ám szerencsére egyáltalán nem ez lesz a helyzet. A legutóbb közzétett videóban ugyanis egyértelműen elhangzik, hogy az autónak ugyanolyan lelke lesz, mint a korábban készített összes Porsche-modellnek, ami a valóságban felejthetetlen vezetési élményt ígérhet.

Forrás: hu.motor1.com