Több mint 300 ezer km-t futott egy Tesla Model S, ilyen állapotban van most

Share Button

Egy átlagos autótól is szép teljesítmény, ha már 300 ezer kilométert futott, de egy elektromos autótól ez igazán megsüvegelendő teljesítmény.

image

Az amerikai Tesloop nevű céget nagyjából úgy kell elképzelni, mint egy városok közti taxitársaságot: azért jöttek létre, hogy Los Angeles és Las Vegas között szállítsák oda-vissza az utasokat. A nevükről nem véletlenül jut az ember eszébe a Tesla, mindezt ugyanis egy Tesla Model S-sel teszik. Nem csoda, hogy pörög a kilométeróra: a cég kevesebb mint két év alatt mintegy 200 ezer mérföldet, vagyis 320 ezer km-t pakolt az autóba – számolt be róla aTechCrunch.

A dolog azért is különleges, mert egyelőre nem nagyon tudunk mit mondani arról, mennyire amortizálódnak az elektromos autók, ha több százezer km-t tesznek meg, hiszen annyira még nem terjedtek el, hogy ez általános jelenség legyen. Arról nem is beszélve, hogy ilyen rövid idő alatt pláne nem történt még ilyesmi.

A TechCrunch felhívta a céget, hogy megkérdezzék, mégis mit tapasztaltak az autóval kapcsolatban, amire Rahul Sonnad, a cég egyik alapítója egy igencsak meglepő választ adott. Bár az autót természetesen többször átnézették a futásteljesítmény miatt, az akkumulátorhoz egyetlen egyszer sem nyúltak hozzá. Igaz, nem is kellett, az akkuk ugyanis két év és 320 ezer megtett km-er után mindösszesen 6(!) százalékot veszítettek kapacitásukból. Ez már csak azért is fantasztikus dolog, mert a lítium-ion akkumulátorok esetén ennél jóval nagyobb romlásra számított volna az ember.

Hogy minden Tesla modellnél ez történne, azt persze nem lehet biztosra kijelenteni, de tény: az attól való félelem, hogy az akkumulátor gyorsan megadja magát, megdőlni látszó hipotézis.

Forrás: hvg.hu