Top 10 napelemgyártó már nem a Trina a legnagyobb

Share Button

Megjelentek a tavalyi eladási összesítések – és ahogy korábban, most is el kell mondani, hogy nem végleges a lista, mert nagy cégek negyedéves jelentésükben, kb február-máciusban publikálják pontos adataikat, akkor látszik az auditált és végleges eredmény.

De a szakmai cikkek és céges előzetes jelentések alapján végül hibahatáron túli számokkal első lett 2016-ban a Jinko Solar, letaszítva több éves trónjáról a Trinát. A teljes lista:

Az első 5 között nincs is nagy meglepetés, korábbi évek vezető kínai gyártói cserélgetnek helyet és lépegetnek 1-2 pozíciót. (korábbi listák átnézhetők a top_10 tag alapján).

Viszont a 6-10. helyen van néhány meglepetés!

GCL korábban a listákon se volt, itthon nem nagyon hallottuk még a nevét. Pedig ő is 4GW felett adott el tavaly (a Jinko 6.6GW és 6.7GW között végzett, a Trina 6.3GW és 6.55GW között). Azonban a GCL se tegnap kezdte a napelemipart: a világ legnagyobb szilícium gyártójáról beszélünk, azonban eddig csak más gyártók és főleg cellagyártók voltak az ügyfeleik, végterméket, napelemet csak jóval később kezdett el gyártani.

A Yingli egyelőre tartja magát, bár a hírek szerint továbbra sem biztos a pénzügyi háttere, ami a projekt eladásait nagyon megnehezítette az elmúlt két évben (a bankok nem túl lelkesen finanszíroztak Yingli napelemmel szerelt projekteket).

A Talesun és a Risen szintén újak a Top 10-ben. Ők korábban is jelentős gyártóknak számítottak, de inkább a második vonalban szerepeltek. A japánok (Sharp és Kyocera) és a Sunpower, valamint a kínai Renesola visszaesésével azonban már feljutottak a legnagyobbak közé.

Érdemes még kiemelni, hogy a legnagyobb tízből már 9 kínai. Egyedül az amerikai First Solar tartja magát – ők azonban már csak saját, és főleg csak amerikai projektjeikre szállítják moduljaikat.

És a végére még egy lista: a legnagyobb cellagyártók (forrás), mert ez is egy külön iparág, és nem azonos a modulgyártók listájával:

Itt a koreai-kínai Hanwha újra első lett, a Q-Cells felvásárlás véglegesítése óta. És a kínai cégek mellett itt már néhány taiwani cég is feltűnik.

De összességében kimondható, hogy az iparágat nem csak dominálják a kínai gyártók, minden szegmensben, de gyakorlatilag alig tud labdába rúgni más mellettük.

Forrás: napelemek.blog.hu