Tovább hasít a megújuló energia

Share Button

A megújuló energia a villamosenergia-termelési kapacitás 40 százalékát fogja adni 2030-ra – mondja a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség. Ez a jelenlegi piaci részesedés majdnem dupláját jelentené.

A megújulók szerepének növekedése elsősorban az alacsonyabb technológiai költségeknek köszönhető – jelezte a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség vezetője, Adnan Amin a Bloombergnek. A szervezet ezért arra számít, hogy 2030-ig a teljes villamosenergia-termelési kapacitás 40 százalékát adják majd a megújulók, ami komoly bővülés lenne

a jelenlegi 22 százalékhoz képest.

Az igazi kihívást ezzel együtt az jelenti a megújulók számára, hogy visszafogják az olaj piaci részesedését a fűtés, a hűtés és az áruszállítás területén – tette hozzá Amin. Megjegyezte, ami a villamosenergia-ágazatot illeti, ott az olaj világszerte is igen alacsony, mindössze 5 százalékos szereppel bír a globális energiatermelésben.

20150724az-alabbi-foton-kina-eszaknyugati1

A napenergiánál kiválóan tetten érhetők a költségek csökkenése, amit az is erősít, hogy Amin Dubajban adott interjút a Bloombergnek, miközben az Egyesült Arab Emírségek a múlt hónapban egy 800 megawattos erőműre kapott ajánlatot kilowattóránként 2,99 centes áron. Összehasonlításképpen, 2015 januárjában még rekord alacsony árnak számított a kilowattóránkénti 5,85 cent, melyen az akkori 200 megawattos erőműről szóló szerződést kötötték.

Problémát okozhat azonban, hogy az alacsony olajár melletta megújuló energiák veszítenek gazdasági vonzerejükből,ami különösen tetten érhető a bioüzemanyagok területén – jelezte Amin. Noha a szervezet számos ponton komoly lendületet lát a megújuló energiák piacán, a bioüzemanyagoknál igencsak érezhető a befektetésekre gyakorolt negatív hatás.

Forrás: investor.hu