Túl az egymillión a svéd “világmegmentő” villanyautó

Share Button

Az elektromos autók egyszerűsége és fejlődő világa sok vállalkozó érdeklődését keltették fel az elmúlt pár évben.

A villanyautóknál a belső égésű motor hiánya miatt rengeteg elhagyható alkatrész van, amelyeket alig néhány, az elektromos hajtáshoz szükséges komponens pótol. Ez a változás engedi meg az olyan startupok számára, mint amilyen a Tesla is volt a kezdetben, hogy elkezdjék saját autóik tervezését.

Jó néhány év telt el azóta, hogy az amerikai gyártó bemutatta az első Roadstert, amelynek sikerült bebizonyítania, hogy a tisztán elektromos hajtásnak is van helye a közutakon.

Azóta pedig számos olyan startup kezdett el villanyautókkal foglalkozni, amelyek a hagyományos autók világában esélytelennek tűntek volna.

Ilyen például a Uniti, amelynek már több mint egymillió eurót sikerült beszereznie közösségi finanszírozással a villanyautós projektjére. A svéd startup célja, hogy egy forintba átszámolva közel hatmilliós városi villanyautót építsen meg.

uniti-4_zoldautok

A startup szerint az autójuk lehet a „svéd világmegment? találmány”. A Unitit jelenleg 150 kilométeres hatótávval, és maximum 130-as tempóval hirdetik a gyártó weboldalán. Az egyik érdekesség, hogy a tervek szerint a villanyautó motorját egy ígéretes technológia, egy 11 kilowatt-órás nátrium-ion akkumulátor hajtja majd. Ilyen akkumulátorokat a kiforratlansága miatt még nemigen alkalmaztak elektromos autóknál, azonban az el?zetes beharangozások szerint a nátrium-ionos akkumulátorok olcsóbbak és biztonságosabbak is lehetnek lítiumos társaiknál.

A Unitit úgy tervezik, hogy az képes legyen az önvezetésre is, így ez, illetve az alacsonynak mondható ára az olyan autómegosztó rendszerek célpontjává is teheti, mint a hazánkban nemrég elindult Greengo.

A svédek arra törekednek, hogy a Uniti teljesen egyedi vezetési élménnyel, valamint szórakoztató infotainment rendszerrel keltse fel az emberek érdeklődését. A fejlesztőcsapat egészen komolyan veszi a kommunikációt, így egy angol nyelv? YouTube sorozatot is elindítottak, amelyben rendszeresen megmutatják majd, hogy hogyan haladnak a villanyautójukkal.

Ha minden a tervek szerint megy, a svéd startup már 2017-ben bemutathatja az ígéretes villanyautó prototípusát.

Forrás: zoldautok.hu