Magyarországon az ELMÜ-ÉMÁSZ projektje volt az első villamosenergia-tároló beruházás, amelyik megkapta az úgynevezett tárolói összevont engedélyt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH). Miután a hasonló fejlesztések akár piacbefolyásoló hatással is bírhatnak, a beruházások általában csendben készülnek. A projekttel kapcsolatos teljes jogi szolgáltatói munkát ellátó Oppenheim Ügyvédi Iroda egyik alapító partnere, Dr. Légrádi Gergely, az ügyvédi iroda közigazgatási jogi és szabályozott iparágak praxisának vezetője érdekes részletekkel szolgál az itthon úttörőnek számító projektről.
A villamosenergia-tárolót alapvetően két típusú tevékenységre lehet használni: egyrészt a saját energia felhasználás optimalizálására – ekkor az eszköz tulajdonképpen egy nagy kapacitású szünetmentes tápegységként működik. Ez a megoldás elsősorban a nagy energiafelhasználású és energia szenzitív termelő tevékenységnél láthat el stabilizáló feladatokat. Másrészt, a piac kiszolgálására is alkalmazható, amikor a bizonyos időszakokban eladóként, máskor vevőként lép fel a tároló. Ennek keretében például a tárolóval a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) primer szabályozási tartalékpiacán is meg lehet jelenni, ahová a leggyorsabb reagálású (más elnevezéssel meleg vagy forgó) tartalékok vannak besorolva.
Míg a szekunder és tercier (úgynevezett hideg) tartalékoknak bizonyos időre van szükségük a termelésbe álláshoz, addig a primer gyakorlatilag azonnal képes extra kapacitást a rendszer szolgálatába állítani. A villamosenergia-tároló továbbá együtt tud működni az úgynevezett szabályozási központokkal is, és így eljutni a piacra. De a tároló az úgynevezett peak shaving keretében tehermentesítési feladatokat is elláthat akkor, amikor rendszerszinten a termelés meghaladja a fogyasztást. Ennek pedig valójában az inverze az, hogy a tároló akkor tárol ki, amikor a villamos energia a legdrágább, és akkor tárol be, amikor az a legolcsóbb. Végezetül, a szabályozás lehetőséget biztosít arra is, hogy az elosztók engedély nélkül 0,5 megawatt teljesítményig tárolókat létesítsenek az elosztói hálózat optimalizálása érdekében.
A beruházás céljának mindenek előtt történő definiálása tehát elengedhetetlen, hiszen ha nem tudjuk, mire kívánjuk majd használni a tárolót annak elkészülte után, akkor nem határozhatóak meg pontosan a tárolótól elvárt karakterisztikák, a szükséges gazdaságossági számítások sem végezhetőek el, sőt, a beruházás egyes szakaszainak részletei sem határozhatók meg pontosan. Egy villamosenergia-tároló projekt esetében tehát kiemelten fontos, hogy a szerződésben a lehető legpontosabban meghatározzák a beruházás mérföldköveit. Egy ilyen projekt ugyanis rengeteg szituációban tud késedelmet szenvedni és akár kárt okozni a szerződő feleknek.. Egy jogásznak az a feladata, hogy a beruházás mindegyik fázisában előre és pontosan lehessen tudni, milyen jogok és a kötelezettségek vonatkoznak a felekre. Ha valami nem úgy megy, mint a felek eltervezték, annak mi a következménye, illetve, hogy megfogható határidők, tesztek legyenek meghatározva egészen az éles üzemig – hangsúlyozza Légrádi Gergely.
A megvalósítás pedig három-négy fő fázisra osztható. A tervek birtokában az építési engedélyt kell beszerezni, amit az illetékes kormányhivatal ad ki egyablakos ügyintézés keretében, vagyis a hivatal szerzi be a szükséges számos szakhatósági engedély mindegyikét. A villamosenergia-tárolói engedélyt az építési engedély kiadását követően lehet kérelmezni a MEKH-től. Amennyiben a MAVIR primer szabályozási tartalékpiacára kívánunk belépni a kapacitással, abban az esetben fel kell venni a kapcsolatot a rendszerirányítóval az akkreditációs és egyéb kérdéseket, szerződéses kapcsolatokat egyeztetendő.
A hatásfok egy bizonyos mennyiségű betáplálás után óhatatlanul romlani fog, ezt követően pedig a berendezés egy idő után már nem lesz képes a kalkulált paraméterek mellett ellátni a feladatát. Az élettartam végéhez közeledve, illetve a hatásfok romlásával a szerződő felek megállapodása alapján jellemzően a telepítő vállalkozó szállítja el az érintett eszközöket. A másik opció az, hogy az akkumulátorokat a tároló tulajdonosa a futamidő lejártát követően ipari hulladékként kezeli, ekkor további egy évig zárt konténerben tárolható hulladékgazdálkodási engedély nélkül, ezután viszont már kizárólag a megfelelő engedéllyel rendelkező személynek lehet átadni, hiszen a cellák veszélyes anyagokat tartalmaznak.