Új korszak kezdődik a napenergiában

Share Button

Egy új korszak születésének lehetünk tanúi a napenergiában – fogalmazott Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ügyvezető igazgatója a szervezet legújabb jelentésének szerdai bemutatásán. Az IEA szerint a megújuló energiaforrások annál is jóval gyorsabban fognak terjedni, mint amit 2016-os jelentésében várt, így részarányuk öt év múlva 29 százalékot érhet el a globális energiamixben, szemben a korábban várt 24 százalékos súllyal.

 Az IEA adatai szerint a tavalyi évben 50 százalékkal több, 74 gigawatt fotovoltaikus (PV) kapacitást telepítettek világszerte, mint a megelőző évben; vagyis minden energiaforrást tekintetbe véve a világon már a napenergia felhasználása terjed a leggyorsabban – szögezi le az IEA jelentése.

Az idei telepítéseket nem számítva összesen hozzávetőleg 305 gigawatt kapacitást üzemeltetnek a föld országaiban, míg például 2010-ben csak 50 gigawatt, az ezredfordulón pedig gyakorlatilag elhanyagolható mennyiség működött.

A folyamatot látva a szervezet a legutóbbi, tavalyi előrejelzéséhez képest jelentősen emelte a megújuló erőforrások várható előretörésére vonatkozó prognózisát. Várakozásaik szerint a megújuló alapon telepített villamos energia termelő kapacitások 2022-ig több mint 920 gigawattal, 43 százalékkal bővülhetnek a maihoz képest. Ez a közel 1000 GW-os tétel körülbelül a teljes globális szénerőművi kapacitás felét teszi ki, amelynek telepítése azonban jóval több időt, mintegy nyolc évtizedet vett igénybe.

De ami legalább ilyen fontos, az IEA friss előrejelzése 12 százalékkal nagyobb növekedést prognosztizál a 2016-ban publikált várakozásokhoz képest. Az IEA most már úgy számol, hogy 2022-ben a globális energiamix 29 százalékát tehetik ki a megújulók, szemben a tavalyi prognózisban rögzített 24 százalékos előrejelzéssel.

Noha a szén vezető szerepe 2022-ben is megmarad a villamos energia előállítás forrásait tekintve, ám előnye jelentősen szűkül majd a megújulókhoz képest. Míg 2016-ban még 34 százalékkal több áramot állítottak elő szénből, mint megújulókból, 2022-ben ez a különbség már csak 17 százalékos lesz.

A megújulók terjedésének elsődleges színtere Kína lesz majd, amelyet az Egyesült Államok és szorosan utána India követhet, megelőzve az Európai Uniót.

Forrás: portfolio.hu