Újabb akkumulátort telepít a Tesla Ausztráliába

Share Button

Tavaly novemberben alig lehetett olyan hírportált találni, mely ne számolt volna be az „Elon Musk fogadásaként” elhíresült Twitter bejegyzésről, melyben a Tesla vezér vállalta, hogy 100 nap alatt megépít egy soha nem látott méretű lítium-ion technológiájú energiatároló egységet Dél-Ausztráliában, máskülönben nem kér érte pénzt. A világ legnagyobb akkumulátorának december 1-jei bekapcsolása után viszont a lelkesedés apadni kezdett: a magyar sajtóban szinte sehol nem jelent meg arról szóló cikk, hogy működésének legelső napja óta a Tesla akku több százszor mentette meg a helyieket az áramszünettől, melyből legalább két esetben mindössze milliszekundumok alatt válaszolt a széntüzelésű erőmű összeomlására. A szakértők szerint semmilyen más technológia nem tudna olyan jól teljesíteni, mint a Tesla akkumulátora, és ennek köszönhetően most a szomszédos Victoria állam is jelentkezett, hogy igényt tart egyre.

A Tesla dél-ausztrál akkumulátora, Forrás: Quartz

A Tesla a következő ausztráliai projektjén ismételten a megújuló energiaforrásokkal foglalkozó francia Neoen vállalattal fog együtt dolgozni, amely szerdán jelentette be, hogy aláírta a szerződést Victoria állam kormányával. Ezúttal egy sokkal kisebb, mindössze 20 MW-os aksiról van szó, melynek rendeltetése sem lesz annyira felelősségteljes, mint nagytestvéréé, azonban korántsem jelentéktelen: az energiatároló a mintegy 40 hektáros Nectar Farms üvegház ellátásáért felel Stawell városa mellett, melyhez az elektromos áramot a Neoen 204 MW-os szélfarmja fogja biztosítani. A megújuló energiaforrás kiaknázása az akkutelepítéssel együtt egy több mint 270 millió dolláros projekt keretein belül valósul meg. John Grimes, vezető energetikai szakértő így nyilatkozott az akkumulátorok jövőjéről:

„Amit látunk Dél-Ausztrália akkumulátoránál, és amit látni fogunk Victoria államban, az tényleg csupán a jéghegy csúcsa, egy út kezdete a következő projektekhez. Ez az év egy kitörés lesz az energiatárolás számára.”

A Nectar Farms üvegházában a legmodernebb technológiák biztosítják a jövő mezőgazdaságát, Forrás: Nectar Farms

Az új akkumulátor elhelyezésére Elon Musknak egy kicsit több ideje lesz, mint 100 nap: a tervek szerint legkorábban 2019 közepén kerülhet online állapotba. Az viszont bizonyos, hogy a projektet újabbak fogják követni még ebben az évben és a következőkben is, ugyanis az ausztrálok célja, hogy az energiatárolás a háztartások és az ipari működés mindennapjainak szerves részévé váljon.