Újabb magyar olajmezők kutatási engedélyeit értékesíti az állam

Share Button

Kőolaj, földgáz és geotermikus energia után kutathatnak a nyertes pályázók az ország 11 bányatelkén.

A kormány által 2013-ban elindított bányászati koncessziós rendszer keretében, immár hatodik alkalommal, összesen tizenegy magyarországi terület koncessziós jogára pályázhatnak a szektor befektetői. Szénhidrogén-kutatásra, -feltárásra és -kitermelésre Békéscsaba, Dráva, Körösladány, Szeged-Délkelet, Tard, Tiszafüred, Tiszatarján, Újszilvás és Zalaerdőd, míg geotermikus energia kutatásának, kinyerésének és hasznosításának céljából Gádoros és Nagykanizsa-Nyugat területre hirdet pályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A koncesszió időtartama geotermikus területek esetében a szerződés hatályba lépésétől számított 35 év, a szénhidrogén-kutatási területeknél pedig 20 év. A pályázati eljárásban részt vehet bármely belföldi vagy külföldi természetes személy, cég akár közös ajánlattétel keretében is. A pályázati kiírások a kitöltött koncessziós pályázati azonosító lap benyújtásával, területenként nettó százezer forintos vételáron vásárolhatók meg.

Az eddig meghirdetett és lezárult öt koncesszió pályázatai nyomán az államnak összesen 10,5 milliárd forint bevétele keletkezett a befizetett nettó koncessziós díjakból – közölte az ITM.

Forrás: zoom.hu