Újra oszthatnak pénzt háztartási gépek cseréjére

Share Button

Idén várhatóan folytatódik a két éve indult háztartási nagygép-csereprogram. Úgy tudjuk, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) egy ideje már vizsgálja, milyen háztartási géppel lenne érdemes folytatni a programot.  A legnagyobb energiamegtakarítás a hűtőgépcsere folytatásával lenne elérhető, ám a minisztériumban az akció sikere miatt a mosógépcsere-program meghosszabbításának lehetősége is felmerült.  Az NRGreport által megkérdezett szakember szerint a háztartások többségében még mindig képcsöves televízió található, ezek cseréjével is jelentős megtakarítást lehetne elérni.

A két éve meghirdetett Otthon Melege Program Háztartási nagygépcsere alprogramjában először hűtőgépek, majd mosógépek vásárláshoz kaptak támogatást magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek. A programok célja az volt, hogy a régi és sokat fogyasztó gépeket lecseréljék, s a készülékcserével minimum 10 %-os energia- vagy 20 kg/év szén-dioxid-megtakarítást érjenek el.

Hűtő- és fagyasztógépekre 2014-ben írtak ki pályázatot. A vissza nem térítendő támogatás mértéke minden esetben a berendezés vételárának 50 százaléka volt,  A+ kategóriájú gépek esetén legfeljebb 25 ezer forint, A++ és  A+++ kategóriájú gépek esetén pedig 35 ezer forint háztartási gépenként. A 800,79 millió forint támogatás 25 821 pályázó között osztották meg.

Mosógépek esetében a vissza nem térítendő támogatás mértéke szintén a vételár felét tette ki,  A+ kategóriájú gépek esetén 25 ezer forint, A++ kategóriájú gépeknél 40 ezer forint, A+++ kategóriájú gépek esetén pedig 45 ezer forint volt a támogatás háztartási gépenként. A 2015 nyarán meghirdetett programban 44 248 pályázat kapott összesen 1,9 milliárd forint támogatást.

Még nem tudni, pontosan mekkora energiamegtakarítást ért el a két eddigi program. A minisztérium egyelőre nem publikált adatokat, a mosógépek vásárlása még tart. Ha a lehető legnagyobb energiamegtakarítás a cél, a hűtőgépek cseréjét lenne érdemes folytatni. Ez az egyetlen háztartási eszköz, amelyiknél állandó az energiafelhasználás, típustól és kortól függően a villanyszámla 15-20%-át teheti ki.

A CECED Magyarország Egyesülés felmérései is ezt támasztják alá. A háztartásigép-gyártó és –forgalmazó Érdekérvényesítő és –képviselő Egyesülés, az NFM szakmai partnere a cseregép programban, először 2009-ben mérte fel mennyire öregedett el a magyar háztartásokban található háztartási nagygépek, s hogy mennyivel fogyasztanak többet korszerű társaikhoz képest. A felmérést 2013-ban megismételték. Kiderült, hogy a korábbi 43%-ról 46%-ra nőtt a 8 évnél idősebb gépek aránya a háztartásokban. 2015 első negyedévében újra elvégezték a felmérést, ekkor a magyarországi háztartásokban levő nagyháztartási készülékek 59%- a volt 8 évnél idősebb. Ezek a készülékek adják a háztartások nagyháztartásigép-energiafogyasztásának 75%-át.

00007631

Forrás: nrgreport.com

Bővebben