Uniós simli Paks II körül?

Share Button

Megsúghatta Brüsszel Budapestnek, miként bújhat ki a magyar kormány a paksi bővítés miatt zajló eljárás alól. Belső dokumentumok szerint a francia kormány stratégiáját javasolhatták a magyar kormánynak, arra vonatkozóan, mivel indokolják meg a közbeszerzés kiírásának hiányát.

„Maga az Európai Bizottság adott javaslatokat Magyarországnak arra vonatkozóan, milyen érvekkel lehetne elérni, hogy az Európai Bizottság lezárja a Paks II. bővítésével kapcsolatban folytatott vizsgálatokat” – abszurdnak hangzik, de ez derült ki azokból a belső dokumentumokból, amelyeket megszerzett az EurActive.

A hírportál birtokába kerül bizottsági emlékeztetők alapján az energiapolitikai főigazgatóság feje, Dominique Ristori 2016. február 19-én találkozott Sonkodi Balázs stratégiai ügyekért felelős államtitkárral, és jelezte neki, hogy minden a magyar fél által felhozott érv arra nézve, miért nem írtak be közbeszerzést az atomerőmű bővítése ügyében, el lett utasítva. A biztos ugyanakkor rámutatott a találkozón arra is, hogy korábban, hasonló ügyben folytattak vizsgálatot a francia kormány Flamanville projektjének ügyében is, s ott a bizottság végül elfogadta a franciák „technológiai kizárólagosságról” szóló érvét. Azaz hogy azért nem írtak ki közbeszerzést az adott beruházásra, mert tudni lehetett, kizárólag egy cég (ez esetben az Areva) alkalmas arra, hogy elvégezze a kijelölt feladatot.

Budapestre utazott a biztos és a lobbista

A Sonkodi és Ristori közt lezajlott találkozó után három hónappal Günter Oettinger, a digitális gazdaságért felelős német uniós biztos (aki 2010 és 2014 között az energetikai portfólióért volt felelős) Budapestre utazott Klaus Mangold német üzletember és orosz lobbista magánrepülőjén. Augusztusban pedig arról tájékoztatta a bizottság Jávor Benedeket, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselőjét: „le fogják zárni a Magyarország ellen a Paks II. beruházás ügyében zajló vizsgálatot, mivel elfogadták a Budapest »technológiai kizárólagosságról« szóló érvét arra vonatkozóan, miért bízta meg 2014 januárjában, közbeszerzés kiírása nélkül a projekttel az orosz Rosatomot.

Jávor kiakadt a játszmázáson

„Tovább bonyolódik Paks2 ügye” – ezzel a felütéssel osztotta meg Jávor Bendek Facebook-oldalán az EurActive cikkét. A képviselő kifogásolta, hogy az Európai Bizottság másfél hónapja „nem tud elemi információkat küldeni” neki a döntésről, ismételt levelei, kérései, telefonjai és hivatalos adatkérései ellenére.

A PM politikusa szerint, az EB pontosan tudja, minél több részlet lát nyilvánosságot, annál világosabb lesz, hogy szakmailag mennyire megalapozatlan a döntés, és további kínos időknek néznek elébe. Hozzátette azt is, hogy ahhoz képest, ami történik, még a House of Cards (a washingtoni politika intrikáival foglalkozó sorozat) sem durvább- írta az mno.hu.

Az Energiaklub véleménye:
Az Európai Bizottság még 2015-ben indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, amiért a Paks II beruházást verseny nélkül adta oda a kormány az oroszoknak. Az eljárást 2016-ban végül elmarasztalás nélkül zárta le a Bizottság.

Az Euractiv terjengős és nehezen követhető mai cikkéből ugyanakkor az bontakozik ki, hogy egyik magyar érv sem állta meg a helyét, vagyis a tender hiánya elbukott volna a Bizottságnál. Viszont a DG ENER vezetője (Dominique Ristori) tavaly februárban „súgott” a magyar kormánynak, nevezetesen azt, hogy a Flamanville francia atomerőmű esetében a Bizottság korábban elfogadta a technológiai kizárólagosságra való hivatkozást. A magyar kormány tehát megfogadta a jótanácsot, erre hivatkozott, és csodák csodájára a Bizottság ejtette a tender elleni eljárást.
Nem tudunk kommentárt hozzáfűzni.

Forrás: greenfo.hu