Van egy ország, ahol több áram megy el bitcoin-bányászatra, mint amennyit az emberek felhasználnak

Share Button

Izlandon az elmúlt időszakban robbanásszerűen megnőtt a bitcoin-bányászattal foglalkozó cégek, illetve különböző adatközpontok által felhasznált energiamennyiség, emiatt pedig idén már több áramot fogyaszthatnak, mint a közel 340 ezer lakosú szigetország összes háztartása. Az ok az olcsó, nagy mennyiségben rendelkezésre álló megújuló energia. A legnagyobb energiacég aggódik, hogy ha így megy tovább, rövid időn belül nem lesznek képesek lépést tartani a növekvő kereslettel.

 Izland világelső a megújuló energiaforrások kiaknázásában, ugyanis teljes áramtermelésének mintegy 95%-át víz- és geotermikus erőművekből fedezi, ráadásul még mindig számottevő kihasználatlan kapacitásokkal rendelkezik. Az ország természeti adottságainak köszönhetően tehát nagyon olcsón lehet elektromos áramot előállítani, ami nyilván a fogyasztói árakban is tükröződik. Mindez valóságos álom a bitcoin-bányászok számára, hiszen a bányásztevékenység rendkívül energiaigényes. Nem véletlen, hogy az utóbbi időszakban robbanásszerűen emelkedett az ilyen vállalkozások száma és áramfogyasztása, olyannyira, hogy a HS Orka izlandi energiacég szóvivője szerint

idén több áramot fognak felhasználni, mint amennyire az ország összes háztartásának együttesen szüksége van.

Johann Snorri Sigurbergsson a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy rengeteg befektető érdeklődik náluk különböző bányászcégek és adatközpontok létesítésének lehetőségével kapcsolatban, ők azonban nem tudják mindegyiküket ellátni árammal, ezért csak azokkal tárgyalnak, akik hosszabb időtávra terveznek befektetni a szigetországban.

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy exponenciális növekedést tapasztalunk az ilyen vállalatok energiafelhasználásában. Ha ez így megy tovább, és az összes tervben lévő projekt megvalósul, akkor egyszerűen nem fogjuk tudni az igényeket kielégíteni.

– fogalmazott a szóvivő.

Egyre több politikust is aggaszt a bitcoin-bányászattal összeköthető energia-felhasználás drámai növekedése. Smari McCarthy, a Kalózpárt képviselője szerint mivel viszonylag kis tőkebefektetéssel és lényegében munkahelyek létrehozása nélkül valósulnak meg ezek a projektek, ezért nagyon kevés értéket teremtenek Izland számára, emiatt pedig szigorúbban kell fellépni ellenük.

Forrás: portfolio.hu