Vannak tanulmányok Paks2-ről – de nem véletlenül titkosak

Share Button

Évek óta birkózom az új paksi atomer?m? (Paks2) létesítését megalapozó tanulmányok megismerhet?sége érdekében. Jártam már Pakson, a Paks II. projektcég székhelyén, ahol szigorúan zárt adatszobában mutogattak nekem az interneten nyilvánossá tett, illetve teljesen érdektelen dokumentumokat. Bíróságon is ellenálltak azonban a valódi megalapozó tanulmányok nyilvánosságra hozatalának, illetve részben a létezésüket is eltagadták.

A napokban a hozzám eljutott néhány dokumentum alapján viszont biztosan állíthatjuk: léteznek megvalósíthatósági tanulmányok, ezeket azonban nem véletlenül tartják titokban. Nyilvánvalóvá válik ugyanis bel?lük, hogy ezek a tanulmányok részben vállalhatatlanul alacsony színvonalúak, elemi kérdésekre nem térnek ki, amit viszont tartalmaznak, az alapján viszont Paks2 katasztrofális hatású lesz mind a hazai villamosenergia rendszerre, Paks1 jövedelmez?ségére, és a Duna h?háztartására.

Az els? anyag egy MVM-es bels? feljegyzés, amely az „aktualizált megvalósíthatósági tanulmányt” véleményezi. E szerint ez a tanulmány elemi hibákat, hiányosságokat tartalmaz és rég idejétmúlt el?feltevésekb?l indul ki. Nincs megfelel?en modellezve az új er?m? rendszerbe illeszthet?sége, így nagy valószín?séggel Paks1-et szorítja ki a termelésb?l, súlyosan veszélyeztetve annak jövedelmez?ségét. A költségek durván alulbecsültek (számos járulékos beruházás költségeit nem tartalmazzák), illetve nem foglalkoznak az uniós jognak való megfelel?ség kérdésével.

Forrás: http://javorbenedek.blog.hu/

B?vebben