Vége az aranyláznak a magyar napenergia-piacon

Share Button
Rengeteg ígéretes naperőmű-projekt lépett be a hazai energiapiacra és jó néhány zajlik most is. A mai kapacitások akár két-három éven belül négyszeresére is nőhetnek. A legfrissebb szabályozás alatt a fogyasztók, az állam, a fejlesztők, a hálózat-működtetők és a bankok is jól járhatnak, de már senki nem vadászhat le óriási nyereségeket.

Ma körülbelül 480 MW naperőművi kapacitás működik Magyarországon, de a szám akár két-három éven belül 1500-2000 MW-ra is nőhet. A bővülésnek sokan örülnek, a magas profitok miatt a fejlesztők, a kiszámítható hitelkihelyezések révén a bankok, a megújuló energiát és a klímacélokat ösztönző állam, és persze jó esetben a magyar fogyasztók is.

Talán egy szereplő volt, amely eddig kevésbé örült, a hálózat gazdája, mert neki kisebb forgalmi díjakat és pluszfeladatokat, például ingyenes „tárolást” jelentett csak az ipari, illetve a háztáji (tetőpaneles) napenergia. Csakhogy, ahol ennyien jól járhattak, ott vadhajtások is kialakultak.

A TÁMOGATÁSI RENDSZER „ELDRÁGULT”, VAGYIS EGY IDŐ UTÁN MÁR TÚL NAGYVONALÚVÁ VÁLT, ÉS A MEGLEVŐ SZABÁLYOK MENTÉN MINDENFÉLE ÜGYESKEDÉS ÉS SPEKULÁCIÓ ÉS FELÜTÖTTE A FEJÉT.

Csak két jellemző példával:

  • miután a 0,5 MW-nál kisebb naperőmű kedvezőbb szabályozása fennmaradt, a fejlesztők nem 20 MW-os projekteket indítottak, hanem inkább egymás melletti, 40 darab 0,5 MW alatti rendszert fűztek össze,
  • és mivel a támogatási rendszer nagyon attraktívvá vált, azok is napenergia-fejlesztővé váltak, akik valódi beruházási szándék nélküli, az erőmű-fejlesztési lehetőségeket másodpiacon, akár a Vaterán, vagy a Jófogáson értékesítő spekulánsként úsztak rá a támogatásokra.

Minden megváltozott

Ezek a vadhajtások természetesen szabályozói beavatkozásért kiáltottak, de ezen kívül is sok minden módosult mostanában a piacon.

  1. A korábban óriás naperőmű-kapacitásokat fejlesztő Kína elkezdte visszafogni a naperőmű-telepítéseket, de a panelkapacitásaik már termeltek, ezért hirtelen sokkal olcsóbb lett világszerte a kínai panel.
  2. Ahogy nőttek a napenergia-kapacitások, már nem lehetett nem meghallani a hálózat-üzemtetők hangját, akik nem csak költséget és feladatot szerettek volna látni, hanem üzletileg is érdekeltté kívántak válni a nagy bővülésben.
  3. És, bár a bankok kiismerték ezt a finanszírozási formát és láthatóan meg is kedvelték, a nagy bővülés mentén egyes bankok már elérték az erre az üzletre fenntartott limiteiket, és nem tudtak több projektet finanszírozni.

Az előzményekről

Az elmúlt hónapokban mi is sokat írtunk a naperőművek rendkívül vonzó piacáról, ahová szinte aranylázszerűen özönlöttek a befektetők.

Bemutattuk azt is, hogy a korábbi, úgynevezett kötelező átvételi támogatás (KÁT) rendszerében magas (évi 7,32 százalékos) fix megtérülést lehetett elérni, emiatt nagyon sokan jelentkeztek. Miután azonban a kormány bejelentette, hogy 2016 vége után már nem lehet belépni ebbe a KÁT-rendszerbe, aki csak tudta, 2016. december 31. előtt beadott engedély-kérelmekkel még gyorsan bepréselte magát a régi szabályozásba.

Ezért a piacon kiosztottak még utoljára 2000 MW-nyi KÁT-os engedélyt. Most az a piacon az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy ebből mennyi valósulhat meg. A piac az engedélyek felére, vagyis 1000 MW-ra, legfeljebb 1200 MW-ra tippel.

A nagyok is megjelentek

Mindenesetre a korábbi vonzó támogatási rendszer miatt a kicsi projektek mellett sok nagy projekt is elindult, fejlesztett az MVM, a Mol, a MET, az Alteo, de a volt Trigránitos csapat is. Utóbbi projektjének átadóján Áder János, a környezetvédelmet zászlajára tűző köztársasági elnök váratlanul nagyon oda is szúrt az olyan szennyező projekteknek, mint például Mészáros Lőrincék Mátrai Erőműve.

Ilyen előzmények után már nagyon várta a piac, hogy megismerhesse a kormányzat legfrissebb naperőműves terveit. Erről végül az illetékes, vagyis Kaderják Péter energiaügyi államtitkár a DLA Piper ügyvédi iroda Energiaszelet elnevezésű konferenciáján beszélt.

AZ ÁLLAMTITKÁR JELEZTE, HOGY A KORMÁNY FRISSEN ELKÉSZÜLT ENERGIA-STRATÉGIÁJÁNAK LEGTÖBB KIEMELT CÉLJÁT NAGYON IS TÁMOGATJÁK A NAPENERGIA-PROJEKTEK.

Cél ugyanis szerintük például, hogy a magyar fogyasztóknak tiszta, okos és megfizethető energia jusson, ahogy az is, hogy az egyén szintjén is nagyobb legyen a választás lehetősége és a minél nagyobb energiafüggetlenség. Vonzó az is, hogy amennyiben a Magyarországon is sütő nap termeli az energiát, az csökkenti a szénhidrogén-importunkat, illetve javítja a megújuló erőforrások arányát (a mai 14 százalékról az első konkrét cél a 2020-ig vállalat 14,65 százalékos megújuló arány). De támogatja a kormány a közlekedés zöldítését is (az elektromos autók akkumulátorai is feltölthetők a napenergiával). A kormányzat tehát a fő üzenet szintjén lelkesen támogatja továbbra is a méretesebb napenergia-beruházókat, de a decentralizált, „háztáji” megoldásokat is.

Hibrid erőmű és napraforgó alakú, napkövető rendszerrel ellátott napelem telep a Zala megyei Nagypáliban 2018. május 9-én.
Fotó: Varga György / MTI

Ugyanakkor Kaderják Péter szerint is határozottan szükség van szerkezeti változásokra. Ezért a ma már túlfinanszírozottá vált KÁT rendszerét átveszi a METÁR rendszer, amely a legjobb projekteket pályáztatja és csak a hatékonyak kaphatnak támogatást. Vagyis az új rezsim hatékonyság-növelő, versenyalapú, nem fix rendszerű, hanem csak a legjobb projektek tudnak majd sikerrel pályázni.

2019-ben már ki is írják az első pályázatot, és a tervek szerint a KÁT-ban megspórolt állami támogatás is átcsoportosítható lesz a METÁR-ba. Vége lesz a fent említett trükközésnek, hiszen egy szabályozásnak nem lehet célja, hogy a spekulációt támogassa, ezért ezentúl az egy csatlakozással, szomszéd telkeken elkészülő projekteket nem lehet külön projekteknek hívni, azokat összevonja a támogatás rendszer.

A KÁT-rendszere jól működött, de itt az idő a változtatásra – fogalmazott Simon Gábor, a DLA Piper ügyvédje, aki bemutatta, hogy a szabályozás változásával (például kitolódott az a végső dátum, ameddig a projekt-tulajdonosoknak meg kell valósítaniuk az erőműveket), miként módosult az előkészített, de még el nem kezdett projektek piaci ára is. Most egy kicsit megint drágábbak lettek a projektek, mert a fejlesztők már nem érzik a tarkójukon a jeges leheletet, laufot kaptak, hátradőlhetnek, van idejük a vevőkeresésre.

Így látja a piac

Ami pedig a piac nagyobb szereplőit illeti, ma még mindenki a KÁT feltételrendszer szerint fejleszt, így kérdés, hogy vajon a METÁR keretei között is lesz-e megfelelő érdeklődés?

Az Alteót vezető Ifj. Chikán Attila szerint, ha egy vállalatnak az a stratégiája, hogy megújuló energiaprojekteket fejlesszen, akkor majd alkalmazkodik a szabályozáshoz, az lesz a kérdés, hogy mi a magasabb, a hozam, vagy a súlyozott, átlagos tőkeköltség? Azaz, nem elég az állami feltételrendszert, vagy a befektetők szándékait nézni, a beruházási döntés a bankok kínálta feltételektől is függ majd. Kiss Csaba (MVM) szerint a METÁR jobban előhozza majd a métetgazdaságosság előnyeit, a magasabb szaktudás, a méret segít majd a nagyoknak.

Dolgozó a Mol Nyrt. tiszaújvárosi ipartelepén épülő napelemparkban 2018. október 17-én.
Fotó: Czeglédi Zsolt

A legnagyobb (20 MW körüli) hazai projektek eddigi tapasztalatai szerint lehet megfelelő fővállalkozókat versenyeztetni, és a kicsit nagyobb, a 35-50 MW-os projektekre már a legnagyobb európai fővállalkozók is elzarándokolhatnak Magyarországra, vélte Lehőcz Balázs (MET).

Ugyanakkor azt is több szakember észleli, hogy a kisebb hazai projekteknél már gondot jelent a megfelelő magyar munkaerő hiánya. Hiszen, lehet, hogy projektmenedzsereket nyugatról is lehet hívni, de azért az egyszerű melós nem fog átrándulni Spanyolországból paneleket mosni.

(Borítókép: Az Agro Boy Kft. és a Solaria Kft. által megépített egyik naperőműpark Nagykanizsa határában az átadás napján, 2018. augusztus 17-én. Fotó: Varga György / MTI)

Forrás: index.hu