Végre itt az áttörés: már gyártják az akkumulátorok új generációját

Share Button

Egy ideje már halljuk, hogy a jelenleg használt lítiumion-akkumulátorokat leváltó következő generációs technológia, a szilárdtest-akkumulátor hozhatja el hosszú évek után az igazi áttörést. Úgy tűnik, egy kis kínai cég beelőzött mindenkit a forradalommal, és már gyártják is az újfajta akksikat, ami alaposan megváltoztathatja, ahogy az elektromos autókról vagy akár az okostelefonokról gondolkozunk.

A technológia megvalósításán egyébként olyan nagyvállalatok dolgoznak évek óta, mint a BMW, a Volskwagen, a Dyson vagy a Toyota, de még az elektromos autók gyártásában nagyon járatos utóbbi cég is csak körülbelül 2020-ra becsülte, hogy az első szilárdtest-akkumulátorokat ténylegesen el tudja készíteni.

Éppen ezért meglepő, hogy a látszólag semmiből feltűnő kínai startup cég, az Energy Development Co. ma bejelentette, hogy megoldották a szilárdtest-akkumulátorok kifejlesztésével kapcsolatos problémákat, és már el is indították a gyártást.Ráadásul a meglepetés másik része, hogy ezt a kis céget a Csinghua Egyetem alapította, és mindössze 144 millió dolláros befektetésből sikerült elérniük az áttörést.

Persze, arra egyelőre nem kell számítani, hogy a szilárdtest-akkumulátorok hirtelen elöntik majd a piacot. A vállalat jelenleg évente körülbelül 0,1 gigawattórának megfelelő tárolókapacitású akkumulátort tud előállítani, ami körülbelül 2000 elektromos autónak lenne elég (vagy 100 millió LED-lámpát tudna működtetni egy évig).

A termelést azonban fokozatosan futtatják majd fel, így 2020-ra már 0,7 gigawattórát ígérnek, ami már elég lehet ahhoz, hogy egy-egy nagyobb autógyártó is szerződjön velük (állítólag már zajlanak is a tárgyalások). A Qing Tao mindenesetre közölte, hogy az általuk gyártott szilárdtest-akkumulátorok először speciális ipari felszereléseket működtetnek majd, illetve a felsőkategóriás, kifejezetten drága digitális eszközökbe kerülhetnek be.

De miért lesz ez jó nekünk?

A szilárdtest-akkumulátorok a nevüknek megfelelően szilárd elektrolitokkal és elektródákkal váltják ki a jelenlegi akksikban használt folyékony lítiumot. Ezzel a tervezők számos egyéb változtatást is el tudnak végezni az akkumulátor felépítésében, aminek a végeredménye egy kisebb, könnyebb és hatékonyabb egység.

Már önmagában ez is hatalmas előrelépés lenne, de a szilárdtest-akkumulátorok ezek mellett akár kétszer tovább is bírhatják, jóval gyorsabban tölthetők, és az élettartamuk is sokkal nagyobb.De ha ez még nem lenne elég, akkor a szilárdtest-akkumulátorok emellett jóval kevésbé sérülékenyek, és ha meg is sérülnek, nem hajlamosak kigyulladni, mint lítiumionos társaik, ráadásul flexibilisebb csomagokban gyárthatók.

Mindez tehát különösen alkalmassá teszi őket az elektromos autókban való használatra, hiszen nemcsak hogy a jelenlegi 20-30 perces gyorstöltés helyett mindössze néhány perc alatt feltölthetőek, de jóval nagyobb hatótávot tesznek lehetővé,és egy balesetben is sokkal biztonságosabbak, hiszen nem kapnak lángra sérülés esetén.

És persze pontosan ugyanezek az előnyök érvényesülhetnek majd mindenhol, kezdve az okostelefonoktól a tableteken át a laptopokig, melyek mindegyike jóval hosszabb üzemidőt és gyorsabb tölthetőséget kaphat az új akksiknak köszönhetően, ráadásul könnyebbé is válhatnak.

Forrás: origo.hu