Veszik a németek a Teslát, mint a cukrot

Share Button

Éves összehasonlításban 157 százalékkal növelte 2017 első negyedévében németorzsági eladásait a Tesla. A helyi gyártók általé urallt piacon az első három csendesebb év után kezdett felpörögni Tesla, és az idei év első három hónapjában igazán látványos növekedést mutat. A számok azért is izgalmasak, mert a fellendülsét az X Modelltől várták a paicon, ehhez képest az S Modell hozta a növekedést. Számszerűen 2017 első negyedévében 1023 Tesla-t adtak el Németországban, ebből 675 volt S szedán, és 348 X Modell. Összehasonlításként, az előző év azonos idószakában összesen 396 Tesla-t adtak el a német piacon, mind S Modell volt.

Elemzők megjegyzik, hogy a német kormány 4000 eurós támogatást biztosít az elektromos autók vásárlóinak, ami általában segíti az elektromosautó-gyártókat, a Teslát viszont nem annyira. A támogatásnak ugyanis a feltétele, hogy az adott modell indulóára 60 ezer euró alatt legyen, ezt a kaliforniai gyártónak csak bizonyos alapmodelljei tudják teljesíteni.

A német kormány 2019-ig 300 ezer elektromos autó forgalomba álíltásával számol a támogatási rendszernek is öszönöhetően, amihez igen intenzív töltőállomás hálóaztfejelsztés párosul. Csak az E.ON regionális leányvállalatai töb, mint 700 ilyen töltőpontot terveznek létesíteni a közeli hónapokban országszerte, jellezően nyilvános parkolókban, vagy bevásárlóközpontoknál.

Forrás: energiainfo.hu