Videó: így száguld egy 460 lóerős elektromos városi kisautó

Share Button

Ebben az apró francia villanyautóban nagyon komoly erő és versenypotenciál rejtőzik.

 A Renault Zoe egy szemrevaló elektromos városi autó, melynek hallatán keveseknek jut eszébe az elképesztő kanyarvadászat és az irtózatos tempó. A Genfi Autószalonon leleplezett Renault Zoe E-Sport viszont maximálisan erről szól, vagyis nem annyira a környezetkímélő suhanásról, hanem sokkal inkább a komoly tempóról. És persze a vezetési élményről, melyről most először az Evo magazinnak köszönhetően kaphatunk némi információt:

A kis elektromos méregzsák meghajtásáról két elektromotor gondoskodik, melyek közül az egyik az első, a másik pedig a hátsó kerekeket hajtja meg. A négykerékhajtású járgány összteljesítménye nem kevesebb, mint 460 lóerő, ami sokkal több, mint az Erős Pista, vagyis az ugyancsak nemrégiben debütált Abarth 595 Pista 160 lóerős benzinmotoros produkciója.

A 0-100-as sprint alig 3,2 másodpercig tart, az elektronikusan 210 km/h-ra limitált maximális sebességet pedig 10 másodperc alatt lehet elérni álló helyzetből. A természetesen kipufogók nélküli mini torpedó maximális nyomatéka 640 Nm.

A 20 colos könnyűfémfelniken guruló, méretes féktárcsákkal és állítható Öhlins lengéscsillapítókkal felvértezett Renault Zoe E-Sport karosszériája szuperkönnyű karbonszálas anyagból készült, de a kolosszális 450 kilogrammos akkumulátorpakk miatt a kocsi tömege még így is eléri az 1400 kilogrammot. Igaz, ebben már a bukókeret tömege is benne foglaltatik.

A végére még egy adat: egy feltöltéssel mintegy 300 kilométert lehet autózni, pontosabban versenyezni a spéci Zoéval.

Forrás: hvg.hu