Zöld útra tér a Mátrai Erőmű

Share Button
Új lábakat növesztene a Mátrai Erőmű Zrt., mert a meglévők hamarosan kicsúsznak alóla. Tervei nagy részéről már az új tulajdonosa dönt.
 Több mint 1,7 milliárd eurós, azaz bő 541 milliárd forintnyi beruházást mérlegel a Mátrai Erőmű ZRt. arra készülve, hogy majd be kell zárnia az együtt 700 megawattnyi lignitüzemű blokkjait. Bár gondolkodik a 2025-ig működési engedéllyel rendelkező egységek üzemidejének meghosszabbításában, de új célja a kis vagy nulla károsanyag-kibocsátású energiatermelés kibontakoztatása, illetve más tevékenységek kiépítése. Ezek részben már elkezdődtek.
Új stratégiájának három pillére az úgynevezett tisztaszén- (CCS) technológiájú áram- és hőelőállítás, a megújuló alapú energiatermelés és az energiatárolás. Az első pillér egy minimális környezetterhelésű, 500 megawattos lignit- és biomassza-tüzelésű erőmű 2025–2027-es átadását feltételezi. Erről Valaska József, a társaság igazgatósági elnöke korábban azt mondta a Világgazdaságnak, hogy a negyvenéves üzemidőre tervezett blokk olyan (oxy-fuel) eljárással működne, amilyet az angliai White Rose projektben is terveznek, és amilyen kísérletképpen több európai országban, így Spanyolországban is működik. Ám a létesítmény egymilliárd eurót vinne el, további 600 millió eurót pedig a hozzá szükséges szén-dioxid-leválasztó berendezés. Környezetvédők nem is bíznak benne, hogy ilyen magas költségek mellett megtérülne a beruházás, és Valaska József is úgy vélte, hogy a mátrai tervekről is kormányszinten kell dönteni. A múlt héten ismertté vált, hogy a társaság mintegy háromnegyedét ellenőrző német tulajdonosok hamarosan kiszállnak a cégből. Ha az MVMveszi át a helyüket, az leegyszerűsítheti a döntést.

Sajóbábony, 2016. július 6.
Napelem panelek a sajóbábonyi napelemparkban az átadás napján, 2016. július 6-án.
MTI Fotó: Vajda János

A mátrai zöldenergia-termelést a biomassza jelenlegi hasznosításán és a már működő, 16 megawattnyi naperőművön túl további 20-20 megawattnyi szolárpark építése jelentené, blokkonként 22 millió euróból. A bükkábrányi naperőművet már az idén átadnák, a visontait talán jövőre. Eredetileg a meglévő naperőművet is az említett 16 megawatt kétszeresére tervezték, de adminisztratív okokból be kellett érnie a társaságnak a kisebb létesítménnyel. A zöldtervek részei a társaság ipari parkjában már működő, illetve még tervezett biomassza- és bioetanol-projektek is. Ezek eddig a Zöldolaj, a Geosol, a Clariant és a Visontai Bioetanol cégekhez köthetők. Az erőműtársaság elképzeléseiben nagy súllyal szereplő ipari parkban más ipari termelés és mezőgazdasági feldolgozás is folyik, illetve lesz a Baumit, a Rigips, a Xella Ytong és a Visonta Projekthez kapcsolódóan. Kiemelendő nagyságú az utóbbi cég 34 milliárd forintosra tervezett búzafeldolgozója.

A Mátrai Erőmű régi és drága terve a Mátrában 600 millió euróból kialakítandó 600 megawattos szivattyús energiatároló is. Ezt az új paksi atomblokkok átadása után az országban keletkező többletáram tárolása teszi szükségessé. Mérlegen van továbbá egy kisebb, 15-30 megawattos, 30 milliárd forintba kerülő biomasszablokk is. Ezt csak a szénalapú áramtermelés leállítása esetén, a telephely ellátása érdekében kellene megépíteni. Tartalék üzemanyaga szén lenne.

Forrás: vg.hu