2021-ben lesz a következő Eröművek Éjszakája

Share Button
Tavaly ősszel első alkalommal rendezte meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az Erőművek Éjszakáját. Az erőművekben dolgozó szakemberek és a látogatók biztonsága miatt azonban idén nem tartják meg az eseményt.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal társadalmi felelősségvállalási programjának fontos célkitűzése, hogy ösztönözze a fogyasztók tudatos és takarékos energiafelhasználását. Ennek érdekében tisztában kell lennünk azzal, hogyan takaríthatunk meg minél több energiát a mindennapok során otthonainkban. A felhasznált energiát azonban elő is kell állítani, meg kell termelni. Ha tudatosan és takarékosan szeretnénk bánni energiaforrásainkkal, akkor jó, ha tudjuk azt is, hogy az energiát kik, hol, milyen eszközökkel és forrásokból, hogyan állítják elő. Az Erőművek Éjszakája ezt mutatja be a nagyközönségnek.

A MEKH és csatlakozó partnerei 2019 novemberében rendezték meg az első Erőművek Éjszakáját. Az eseményhez országszerte 42 erőmű, fűtőmű és látogatóközpont csatlakozott. A nyílt napon az érdeklődő nagyközönség bepillanthatott a villamosenergia- és távhőtermelés kulisszatitkaiba, megismerkedhetett az erőművekben és a fűtőművekben zajló munkával, a legfontosabb berendezések működésével és a technológiai folyamatokkal. Az első Erőművek Éjszakája csaknem 4000 látogatót vonzott országszerte.

A járványveszély okozta bizonytalan helyzet miatt azonban 2020-ban a MEKH nem szervezi meg a rendezvényt. „Az erőművek stratégiai fontosságú, a lakosság mindennapi energiaellátást biztosító egységek, ezért akkor járunk el felelősen, ha sem az ott dolgozók, sem a látogatók egészségét nem kockáztatjuk. Bízunk benne, hogy 2021-ben újra megrendezhetjük a programot” – mondta Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője.

Az energiatermelés kulisszatitkai idén rejtve maradnak az érdeklődők előtt, de a szervezők bíznak benne, hogy jövőre minél többen betekintést nyerhetnek az energiaellátás biztonságos és folyamatos fenntartásáért dolgozó szakemberek napi munkájába.

MEKH.HU