Nagyon pozitív, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a napokban kiírta a megújulóenergia-termelés prémium típusú támogatásának első hazai tenderét, mert a pályázatokból fontos információk szerezhetők a zöldenergia hazai előállítási költségeiről – mondta a Világgazdaságnak Szabó László, a Regionális Energiagazdálkodási Kutatóközpont (REKK) vezetője. Magyarázata szerint az eddigi kötelező átvételi rendszer (KÁT) adminisztratív úton meghatározott árai nem feltétlenül tükrözik a valós költségeket, az aukción szereplő árakat viszont maguk a pályázók határozzák meg.
Ajánlataiknak mindenképpen a megawattóránként 100 euró körüli KÁT-os ár alatt kell lenniük, részben a kiírásban meghatározott 78–80 eurós ársapka miatt – 28,06 forint kilowattóránként –, de annak alapján is, hogy a nyugat-európai árak ennek a felét sem érik el.
Az első pályázati kiírás az újfajta támogatás, a Metár „hőmérője” is, mert megmutatja, van-e a rendszernek „láza” – mutatott rá a szakember. A fő különbség a Metár és a vele felváltott KÁT között az, hogy az utóbbiban a termelő mindenképpen megkapja a támogatást, büntetlenül eltérhet a termelési menetrendjétől, nem kell csatlakoznia egy mérlegkörhöz (egy termelői elszámolási szerveződéshez), és a piacon sem kell megjelennie, hiszen az áramát átveszi, a saját mérlegkörében kezeli és el is adja a Mavir. A Metár prémiumrendszerében viszont nem lehet büntetlenül eltérni a menetrendtől, mérlegkörhöz kell csatlakozni, és szerencsét kell próbálni a piacon, ha pedig nem sikerül az értékesítés, akkor nincs se bevétel, se támogatás.
Forrás: vg.hu