A Ducati a tökéletes elektromos motoron dolgozik

Share Button

A Ducati nem tagadja, hogy elektromos motorokat is tervez árusítani, illetve egy már erősen a fejlesztési fázisban van

Ezt maga Pierluigi Zampieri, az innovációs fejlesztésekért felelős fejes mondta el. Már szinte az összes gyártó kínál, de legalábbis erősen tervez elektromos motorokat, ami alól a Ducati sem kivétel. Az már másik kérdés, hogy egy ennyire verseny és pálya orientált cég milyen irányba fog elindulni első elektromos motorjával. Zampieri nem titkoljaa mai napig úgy fejlesztik a motorjaikat, hogy azok a legjobbak legyenek a pályán.

Villanyos motorok esetében ez azért trükkösebb vállalkozás, mert okosan kell egyensúlyozni a súly és a teljesítmény, meg persze a hatótáv háromszögében. Ma pedig még nem annyira állt össze ez a hármas, mivel nem tudnak elegendő teljesítményt zsúfolni megfelelően kicsit méretbe, így a legnagyobb kihívás továbbra is a teljesítmény és súly tökéletes arányának megtalálása.

További mondandójában sem szerénykedett: „Mivel a Ducati általában csakis csúcs technológiás motorokat készít, így akár most is elő tudnánk jönni egy csúcs motorral, ami még jobb is a konkurenseknél. A kérdés csak annyi, hogy valóban a most a legjobb pillanat egy ilyen dobáshoz? Még mindig elég kicsi a piac, így egyelőre csak felmérni érdemes, hogy az mikor lesz kész egy ilyen szintű innovációra.”

Ez a mostani helyzet nem sokkal másabb, mint amikor pár éve elérték a V2-es erőforrások utolsó utáni határait is, ahonnan már nem volt hova fokozni a teljesítményt. Akkor a megoldás a V4-es erőforrásra váltás volt, de ez sem volt teljesen kockázatmentes: a plusz két hengeres konfiguráció gyártásba küldése előtt rengeteg belső tárgyalás történt arról, hogy vajon miként fogadja a vásárló közönség a hagyományokkal való szakítást. Na most is ehhez hasonló agyalás folyik az Olaszoknál, csak emeltebb szinten.

Értékelnének a rajongók egy tisztán elektromos motort, bármiféle V-hang nélkül? Eljött ennek az ideje?

„Az emberek ma még egy V4-es akarnak. Ez így marad  holnap is, holnapután is, meg azután is? Egy nap a vásárlóink akarnak majd egy elektromos motort is, a trükkös része kitalálni azt, hogy mikor akarják. Tudjuk mennyi előjönni egy kitűnő motorral, már fogalmazódik bennünk az is, hogy milyen lenne a tökéletes villanymotor. A kérdés csak az, hogy mikor akarjuk bemutatni?” Na de ott van még a másik tényező, ami miatt olyan sokan imádják ezeket a dögöket: az igazi, kézen álló Ducati egy kényelmetlen csődör, egy ellentmondást nem tűrő, olykor gonosz, vehemens, erősen mechanikus, csörgő, csattogó, mélyen dübögő, agresszív versenyló. Egy villanymotor ezen jellemzők 99%-át kiöli az élményből.

Zampieri nem tagadja, hogy ez bizony komoly kihívás elé állítja a céget, de nincs kétsége afelől sem, hogy villany technológiával is képesek lesznek egy színtiszta Ducatit fejleszteni, színtiszta Ducati karakterrel. Példaként a Harley-Davidsont hozta fel, ami kicsit talán rosszabb helyzetből indul, mint ők. „Ha a HD márkánál is képesek rá, hogy ilyen szinten átformáljanak egy terméket, akkor mi is meg tudjuk csinálni, ha nem jobban.”

Annyival másabb a helyzet, hogy a mai generáció már nem abból a benzingőzben felnőtt fiatalokból áll, akik mi voltunk, kisebb eséllyel van tele a szobájuk fala motoros poszterekkel. Ez a probléma minden motoros iparágban dolgozó fejes által jól ismert, emberünk számára sem jelent újdonságot: „Szinte nem telik el nap, hogy ne beszélnénk erről a jelenségről, nagy a kihívás. Én még motorb*ziként nőttem fel, de a mostani fiatalság már nem ilyen. Nagyon fontos, hogy több generáción át is fenn tudjuk tartani az érdeklődést a motorok, motorozás iránt.”

„Az elmúlt öt-tíz évben több változás történt, mint az azt megelőző ötvenben. Erősen felfelé ível az elektrifikáció, minden egyre digitálisabb és a tömegközlekedés is átalakulóban van, virágzik a járműmegosztás. Az internet nagyban megváltoztatta a vásárlók viselkedését, így egyre nehezebb kikövezni a cég jövőbe vezető útját. Ma a Ducati egy tárgyat jelent, ami a legtöbbekből heves birtoklási vágyat vált ki. A kihívás nem mást, mint olyan érdekessé tenni a márkát, hogy ez így legyen a jövőben is. Életben kell tartani az emberek szenvedélyét a név iránt, nem vehetjük magától értetődőnek.”