A fogyasztók háromnegyede telepítene megújuló energiát hasznosító berendezést egy felmérés szerint

Share Button

A lakossági fogyasztók háromnegyede tervezi, hogy megújuló energiát hasznosító berendezést telepít otthonába, és többségük még többet is tenne az éghajlatváltozás negatív hatásai ellen – derült ki az MVM Zrt. Nagy EnergiaTeszt elnevezésű online kutatásából.

A 30 ezer válaszadó véleményén alapuló online kutatás szerint a hazai lakosság nem ítéli eléggé hatékonynak saját, az éghajlatváltozás negatív hatásai ellen tett lépéseit. A válaszadók 90 százaléka értett egyet azzal, hogy a háztartásokon is múlik, mennyi megújuló energiát használ egy ország, 84 százalék pedig valamilyen mértékben egyetértett az állítással, hogy a hazai lakosság nem tesz eleget a klímaváltozás ellen.
A válaszok alapján tízből kilencen igénybe veszik a szelektív hulladékgyűjtést, illetve hasonló arányban az energiahatékony otthoni világításra is figyelmet fordítanak. A vízhasználat megtakarításaira több mint 70, a közlekedési energiafelhasználásra mintegy 40 százalék helyez hangsúlyt.
Otthoni, már meglévő megújulóenergia-termelésről csak minden tizedik válaszadó számolt be, csaknem háromnegyedük ugyanakkor tervezi valamilyen megújuló energiát hasznosító eszköz, illetve berendezés telepítését. A beruházás tervezésekor leginkább a telepítési költségeket és a megtérülést veszik figyelembe, míg legkevésbé az esztétikai szempontok számítanak.
A kutatásban résztvevők több mint 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy hajlandó lenne akár magasabb költségeket is vállalni annak érdekében, hogy zöld áramot használhasson otthonában. A válaszadók ötöde csak legfeljebb 2 százalékos felárat fogadna el, de 40 százalék akár 2-10 százalékot is ráfizetne az áram árára, ha az megújuló forrásból érkezik.
A plusz költségek vállalására az átlagosnál nyitottabbak a fiatalabbak és a nagyobb településen élők; a 18-24 éves korosztály tagjai közül tízből nyolcan így nyilatkoztak, a fővárosban pedig a válaszadók háromnegyede lenne nyitott a magasabb árú zöld áramra.
A válaszadók 60 százaléka mondta azt, hogy elegendő információval rendelkezik a megújuló energiaforrások felhasználási lehetőségeiről. A nap- és a szélenergiát szinte mindenki, a geotermikus energiát, illetve a biomassza-felhasználást azonban már kevesebben sorolták a megújuló energia fogalmába (78 és 68 százalék).
A válaszadók többsége helyes információval rendelkezik a magyarországi megújulóenergia-felhasználás mértékéről, tízből négyen azonban felülbecsülték ezt a mértéket.
Magyarországot napenergiában tartják a leggazdagabbnak a kutatásban résztvevők, 25 százalékuk ugyanakkor a geotermikus energiát, 10 százalékuk a víz-, és csaknem 7 százalékuk a szélenergiát vélte a legnagyobb potenciállal rendelkező megújulóenergia-forrásnak.
A megújuló energia legfontosabb előnye a megkérdezettek szerint, hogy ez a technológia nem káros a környezetre, szabadon hozzáférhető, illetve olcsóbban állít elő áramot, míg legkevésbé a munkahelyteremtő hatást sorolták a zöld energia pozitív hatásai közé.

Forrás: MTI