A Hanwha Q-Cells szabadalombitorlásért perli a Jinkot, a Longit és a REC-t

A koreai napelem gyártó szabadalombitorlásért indított bírósági eljárást a Jinko-val és a németországi REC-el szemben, illetve két másik pert ugyanezen cégekkel szemben plusz az egyesült államokbeli Longi-val szemben. A Hanwha Q Cells azt állítja, hogy három versenytársa felhasználta szabadalommal védett napelem cella passziválási technológiáját saját termékeik hatékonyságának növelésére.

Share Button

A Hanwha Q CELLS szerint riválisai, a Jinko Solar, a Longi Solar és a REC megsértették a szabadalommal védett passziválási technológiára vonatkozó jogait.

 

Hanwha Q CELLS gyártás Jincheon-ban 2018

Kép: Hanwha Q Cells

 

A napelem modulok gyártásával foglalkozó Hanwha Q-Cells szabadalombitorlásért indított bírósági eljárást a kínai panelgyártókkal, a Jinko Solar és a Longi Solar vállalatokkal, továbbá a norvégiai székhelyű gyártóval, a REC-kel szemben.

Nyilatkozatában a koreai gyártó azt közölte, hogy eljárásokat kezdeményezett a Jinko Solarral és a német REC-el szemben Németország Düsseldorf-i regionális bírósága előtt, továbbá mindhárom versenytársával szemben az USA Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága (International Trade Commission) (US ITC), továbbá az USA Delaware-i területi bírósága előtt.

A Németországban lefolytatott eljárást a koreai csoport Hanwha Q-Cells GmbH egysége indította kedden, és a pv magazine kérdésére a lépés megtételét a bíróság is megerősítette. Az Egyesült Államokban a jogi eljárás elindítói a Hanwha Q Cells és az Advanced Materials Corp., valamint a Hanwha Q Cells USA Inc voltak.

A Hanwha Q Cells állítása szerint versenytársai felhasználták a szabadalmi oltalom alatt álló passziválási technológiáját napelem celláik hatékonyságának és teljesítményének növelésére. A szabadalombitorlási perrel a Hanwha Q Cells azt kívánja megelőzni, hogy a Jinko Solar és a REC Németországba importálhassa a termékeket, illetve hogy a JinkoSolar, a REC és a LONGi az Egyesült Államokba importálhasson.

„Ha sikerül alátámasztanunk állításainkat az ITC és az Egyesült Államok szövetségi bírósága előtt, valamint Németországban, akkor a bíróság olyan határozatot fog hozni, amely megtiltja az alpereseknek, hogy a jogsértő módon előállított termékeket az Egyesült Államokba vagy Németországba importálják” – közölte a Hanwha.

Németországban folyó per

A Hanwha hozzátette, hogy a Németországban indított jogi lépés az EP 2 220 689 számú, a gyártó által 2014-ben megszerzett szabadalmi oltalommal kapcsolatos, amely 2028-ig érvényes. A szabadalmi oltalom több országban is érvényes, többek között Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Spanyolországban.

2012 óta a Hanwha – amely német gyökerekkel rendelkező koreai gyártó – használta a szabadalmaztatott passziválási technológiát Qantum napelem celláihoz, amelyekből több mint 2,5 milliárd darabot gyártott. „Azt feltételezzük, hogy a beperelt vállalatok annak érdekében, hogy lépést tartsanak a Hanwha Q cellákkal, felhasználták a tulajdonunkat képező passziválási technológiát legalább az elmúlt év során” – közölte a vállalat. „Az volt a prioritásunk, hogy alapos elemzésnek vessük alá a versenytársak által felhasznált technológiát, értékeljük, hogy egyezik-e a szabadalomban leírtakkal, és hogy a tanulmányozást követően épkézláb és pontos követelésekkel álljunk elő.

Egyesült Államokban folyó per

A Hanwha Q Cells közlése szerint az Egyesült Államokban folyó per a Hanwha Q Cells-t illető, 9893215 lajstromszámú szabadalmat (a 215-ös szabadalmat) sértő napenergiával kapcsolatos termékek jogtalan importjához és értékesítéséhez kapcsolódik.

Az Egyesült Államok szövetségi bíróságára benyújtott ügy esetében a Hanwha kitiltó határozat elérésére törekszik, hogy leállítsa a jogsértő termékek importját, és huzamosan érvényben maradó, felhagyásra utasító végzés elérésére, hogy megakadályozza a termékeknek az alperesek általi importálását, marketingjét és értékesítését az Egyesült Államokon belül. Az USA Delaware-i bíróságához benyújtott kereset a károk megtérítését célozza és olyan tiltó bírósági végzés kibocsátását, amely megtiltja az alpereseknek, hogy tovább folytassák a szabadalmi oltalommal kapcsolatos jogsértő magatartást.

„A Hanwha Q Cells több tekintélyes ügyvédi irodával is szerződött, hogy vállalják az alperesek termékeinek elemzését” –tette hozzá a vállalat. „Az alapos elemzés képezte azon állításunk alapját, mely szerint az alperesek a 2015-ös szabadalmunkkal egyező technológiát alkalmaztak termékeiknél licencszerződés megkötése nélkül, és ezzel megsértették a Hanwha Q Cells szellemi tulajdonhoz fűződő jogát.”  Nem fogjuk eltűrni a szellemi tulajdonhoz fűződő jogaink csorbulását, és a határozottan kiállunk technológiánk védelme mellett.”

A múlt héten a Hanwha Q Cells megnyitott egy 1,7 GW kapacitású modul gyártó létesítményt Daltonban, Georgia államban. „Az Egyesült Államok rendkívül fontos piacot jelent a Hanwha Q Cells számára, emiatt a vállalat jelentős befektetések útján érte el összeszerelési kapacitásai kiépítését, kedvező hatásai kiterjesztése és az Egyesült Államok gazdaságához való hozzájárulása érdekében.”

Forrás: pv-magazine