A járványhelyzet nem fékezte a befektetői lendületet a megújuló energia-fejlesztésekben

Share Button

„Még költséghatékonyabb módon valósulhatnak meg a beruházások a második METÁR-tender alapján. A technológiasemleges kiírásra 272 pályázat érkezett, a naperőművek között geotermikus erőmű és hulladéklerakóból származó gázból villamosenergiát előállító üzem is indult az ártámogatásért.” – mondta Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalhoz (MEKH) beérkezett pályázatok meghaladják a meghirdetett energiamennyiség ötszörösét. Az 1 megawatt alatti kategória mellett idén bővült a nagyobb létesítmények felső teljesítményhatára, akár 49,99 megawattos erőművel is lehetett pályázni.

„A hazai megújuló energia szektor ismét szintet tudott lépni, egyre kisebb támogatási igénnyel, költséghatékonyan valósulhatnak meg a beruházások. Magyarországon az elmúlt években eredményesen felépült a naperőművek létesítéséhez szükséges projektfejlesztői és kivitelezői kör, a szektorban átlag feletti a hazai családi vállalkozások és kkv-k aránya. A kérelmek számossága alapján úgy látszik, hogy van jövője mindazoknak a magyar cégeknek, amelyek a naperőművek létesítése során értékteremtő szerepet látnak el. Bízunk benne, hogy a hitelintézetek ismét nyitottak lesznek a nemzeti energiaszuverenitás egyik zászlóshajóját jelentő, megújulóenergia-alapú erőművi projektek finanszírozására” – fogalmazott Kaderják Péter.

Fotó: Véssey Endre

A több mint ötszörös túljegyzés várhatóan újabb 3 Ft/kWh-val szállítja lejjebb a támogatási szükségleteket. A beérkezett ajánlatok előzetes sorrendje alapján mintegy 40 új erőmű létesülhet összességében 280 MW teljesítménnyel. A beruházások kivételezése jótékony hatással lehet a nemzetgazdaságra, elsősorban a kis- és középvállalkozásokra.

A tender azt is mutatja, hogy a klímavédelem, az energiafüggetlenség és a helyi gazdaságfejlesztés egymást erősítő célok lehetnek, akár csökkenő finanszírozási terhek mellett is. Az államtitkár hozzátette: „míg tavaly az 1 megawatt feletti erőművek körében 21,69 Ft/kWh-ás átlagár alakult ki, ebben a körben a verseny és a méretgazdaságosság hatására akár 18 Ft/kWh alatti átlagos nyertes árszint is kialakulhat. Az 1 megawatt alatti nyertes ár is jócskán a tavalyi 24,81 Ft/kWh alatti átlagár alatt marad, várhatóan 21 Ft/kWh körül fog alakulni. Azaz a második METÁR tender 15 százalék körüli árcsökkenést eredményez az újonnan megvalósuló megújuló áramtermelésben”.

A METÁR-rendszer a hazai támogatáspolitika első olyan támogatási konstrukciója, ahol árverseny alapján dől el, hogy mely projektek kapnak hosszú távon ártámogatást. A pályázatokat 2020. szeptember 15. és 2020. október 15. között, elektronikus úton lehetett benyújtani. Az elektronikus titkosítással ellátott fájlban feltöltött ajánlati árakat és mennyiségeket 2020. október 20-án közjegyző jelenlétében bontották ki, a vonatkozó jogszabályoknak és a pályázati dokumentációnak megfelelően. Az Értékelő Bizottság vizsgálata és a hiánypótoltatások után a pályázatok érvényessége, kategóriába sorolása módosulhat, az eredményhirdetés 2021. január végén várható.

Az első két felhívás a tapasztalatok szerint példásan vizsgázott, az ágazati szereplők felkészültek arra, hogy az új feltételek mellett valósítsák meg beruházásaikat. A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljai elérése érdekében 2022 augusztusáig további négy felhívást tervez. Az ITM felkérésére a MEKH évente két pályázatot hirdethet, alkalmanként legalább 300-500 gigawattóra közötti megújuló energiamennyiség támogatására.

Forrás: ITM