A kaliforniai erdőtüzek lehúzták a napelemek múlt havi termelését

Kaliforniában az erdőtüzek okozta füst a napenergia termelés zuhanórepülését idézte elő, az államban a múlt hónapban a levegőben lebegő részecskék elzárták a napfény útját, jelezte az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatala (EIA).

Share Button

Kaliforniában idén mintegy 8 100 erdőtűz égetett fel több mint 1 500 négyzetkilométer (3,9 millió acre) területet. Kép: Kalifornia kormányzójának hivatala

 

Szeptember első két hetében az államban – a közmű nagyságrendű szolár termelés 90%-át adó – független kaliforniai rendszerüzemeltető (California Independent System Operator, CAISO) hálózatának területén az átlagos napenergia termelés csaknem 30 százalékkal maradt el a 2020 júliusának átlagától.

Az előző év ugyanazon két hetével összevetve a CAISO napenergia termelése 13,4 százalékkal volt alacsonyabb, annak ellenére, hogy az állam 659 MW közmű nagyságrendű kapacitással bővült, amely 5,3%-os növekedésnek felel meg.

Az erdőtüzek füstjében a finom szálló porrészecskék rendszerint 2,5 mikrométer nagyságúak vagy ennél kisebbek (PM2,5 jelzéssel jelölik), és az EIA közlése szerint ezek csökkentik a látótávolságot valamint a napelem paneleket érő napsugárzás mennyiségét. A Kaliforniai Levegőfelügyeleti Hatóság (Californian Air Resources Board, CARB) adataira hivatkozva az EIA azt állítja, hogy a PM2,5 szennyezés augusztusban kezdett emelkedni, és szeptember 15-én elérte a köbméterenkénti 659 mikrogramm mennyiséget, amely az adatok rögzítése, 2000 óta a legmagasabb érték.

Az EIA adatai azt mutatják, hogy a napi napenergia termelés 2020 júliusában átlagosan 113GWh volt, ez magában foglalja a napelemeket és a napenergiával működő hőfejlesztő berendezéseket is. Mivel a komoly erdőtüzek augusztusban lángoltak fel, augusztus 22-én visszaesett 68 GWh-ra, majd szeptember 11-én 50 GWh-ra, ahogy fokozódott a PM2,5 szennyezés mértéke.

Annak ellenére, hogy Kaliforniában a szolár kapacitások többségét az állam déli részén helyezték el és a legnagyobb erdőtüzek jelenleg az északi és a középső részeken pusztítanak, az EIA kiemelte, hogy a tengerparti szelek a füstöt dél felé kényszerítették.

Bár az erdőtüzek a korábbi években csökkentették a kaliforniai besugárzási szintet, a tüzek súlyossága a hozzáadott szolár kapacitásokkal együtt aggályokat fog felvetni az állam rendszerüzemeltetőinél az áramellátás fenntartása kapcsán.

A CAISO tegnap (szeptember 30-án) lehetséges áramkimaradás lehetőségére figyelmeztetett ma estére vonatkozóan (október 1-jén), mivel a nap folyamán visszaesik a szolár termelés, és felszólította a kaliforniai lakosokat áramfogyasztásuk korlátozására. A fogyasztókat arra kérték, hogy kapcsolják le a nem szükséges világítást, a nagyobb fogyasztású eszközök használatát halasszák este 22:00 óra utánra, és hogy egy bizonyos szintnél ne állítsák alacsonyabb hőmérsékletre a légkondicionáló egységeket.

Az államban augusztusban megtapasztalt sorozatos áramkimaradások után a CAISO korábbi elnöke, Bob Foster több olyan energiatárolót tartott szükségesnek, amelyek képesen felvenni a terhelést és hosszabb időszakon keresztül leadni az áramot. A CalMatters-ben Foster így nyilatkozott: „Fejlesztenünk kell termelési kapacitásunkat, a többletként megtermelt tiszta energia tárolására infrastruktúrát kell építenünk, és képesnek kell lennünk az energia hosszabb időszakon át történő visszajuttatására, nem csak rövid idő alatt.”

Az erdőtűz szezonban áramszünetekkel küzdő kaliforniai háztartások támogatását célzó lépésként a Sunrun nemrégiben írt alá megállapodást az Öböl Területének három közösségi energiaszolgáltatójával 20 MW szolár eszköz és tartalék akkumulátor telepítéséről 6 000 háztartás számára. A társaság jelezte, hogy az áramszünetek idejére biztosított tartalék áramon felül az erőforrások hálózatként is összekapcsolhatók, virtuális erőművek hozhatók létre, ami lehetővé teszi a helyi erőforrások használatát a hálózat stabilizálása érdekében.

A Kaliforniai Erdészeti és Tűzvédelmi Minisztérium szerint 2020-ban 8 100 fölé kúszott az erdőtüzek száma, melyek Kaliforniában több mint 1 500 négyzetkilométer (3,9 millió acre) területet tettek a lángok martalékává. Ez arra ösztönözte a lakosokat, hogy maradjanak éberek, mivel az állam történetében a legpuszítóbb erdőtüzeket októberben jegyezték fel.

Forrás: pv-tech

Kapcsolódó témájú cikkeink:

Új tárolórendszerek Kalifornia elektromos hálózatához

Kalifornia megfelelő módon értékeli az elosztott energiaforrásokat – és az adófizetők sokat nyertek ezzel

A First Solar 15 évre szóló energiavásárlási megállapodás kötött kaliforniai közösségi csoportokkal 100 MW-os szolár-plusz-tárolás létesítményre