A MEKH jóváhagyta a MAVIR leutóbbi, 2020-as hálózatfejlesztési tervét

Share Button
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) határozatban hagyta jóvá a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR) 2020-as hálózatfejlesztési tervét. Horváth Péter János, a MEKH elnöke által vezetett Irányító Bizottság januárban már a 2021-es tervekről tartott egyeztetést.

Az átviteli rendszerirányító évente köteles elkészíteni a villamosenergia-rendszer 132 kV-os és annál nagyobb feszültségű hálózatokra vonatkozó hálózatfejlesztési tervét (HFT). A hálózatfejlesztési terv többek között tartalmazza az átviteli hálózat következő tíz évben megépítendő vagy felújítandó elemeit, a már jóváhagyott fejlesztéseket, a következő három évben megvalósítandó beruházásokat, valamint ez utóbbiak tervezett ütemezését.

2019-ben a MEKH, a MAVIR és az elosztói engedélyesek közös, új módszertan szerint határozták meg a HFT tartalmi követelményeit. Az új módszertan alapján elkészült és a MEKH által jóváhagyott dokumentum a korábbi egy főkötet helyett öt részdokumentumból áll, melyek a hálózatfejlesztés kiinduló adatait, a villamosenergia-rendszer természetviselkedéseit, fejlesztési politikáit, fejlesztési stratégiáit valamint magát a hálózatfejlesztési tervet tárgyalják.

Újdonság, hogy a 2020-as hálózatfejlesztési terv a napelemes kapacitások rohamos bővülésére tekintettel már két különböző forgatókönyvet (ún. természetviselkedést) tárgyal, ami elősegíti a megújuló energiaforrást hasznosító erőművek hatékony integrálását. A beruházási javaslatok kapcsán a dokumentum kitér olyan lehetséges innovatív megoldásokra is, mint a távvezetékek átviteli kapacitás növelésére kifejlesztett magas hőmérsékletű sodronyok alkalmazása vagy a statikus kapacitív meddő-kompenzátorok használata.

„A Magyar Villamosenergia-rendszer Hálózatfejlesztési Terve 2020.” című hálózatfejlesztési tervet a MAVIR honlapján teszi közzé.

Második ülését is megtartotta az irányító bizottság

A soron következő, 2021-es hálózatfejlesztési terv elkészítése érdekében a MEKH, az átviteli rendszerirányító és az elosztói engedélyesek szakértői már az új módszertan szerint létrehozott Iparági Bizottság keretében dolgoznak. A testület célja, hogy a terveket alátámasztó fő dokumentumok az érintett iparági szereplők aktív bevonásával, mindenki számára átlátható módon készüljenek el, és lehetségessé váljon a fejlesztési módszerek folyamatos felülvizsgálata.

A grémium csúcsszerveként működő Irányító Bizottság, melynek vezetője Horváth Péter János a MEKH elnöke, tavaly novemberében ülésezett első alkalommal, ahol a szakértők a 2021. november 30-ig benyújtandó új HFT kiindulási adatait tartalmazó dokumentumot vitatták meg, a MAVIR szakértői pedig beszámoltak az albizottságokban zajló munka eredményeiről.

2021. január 28-án az Irányító Bizottság megtartotta második ülését, ahol a magyar villamosenergia-rendszer természetviselkedéseit és fejlesztési politikáit tartalmazó dokumentumok megvitatása volt napirenden.

A természetviselkedéseket tartalmazó dokumentum a magyar villamosenergia-rendszer terhelési és forrásoldali prognózisainak lehetséges kialakítását és azok eredményeit tárgyalja. A fejlesztési politikákat tárgyaló fejezet bemutatja a 2021. évi HFT elkészítése során figyelembe veendő fejlesztési politikák alapelemeit, azok energiapolitikai és szakmai megalapozottságát, illetve kitér hálózat fejlesztéseinek visszamérésére, az értékelési módszertanokra, és a műszaki fejlesztések társadalmi hasznára.

Az Irányító Bizottság következő ülésére előreláthatólag 2021. októberében kerül sor, ahol a fejlesztési stratégia kerül megvitatásra.

MEKH.HU