A minisztérium képviselője szerint a lengyel napelemgyártók előnyt kovácsolhatnak a Covid-19 kitöréséből, piaci részesedést szerezhetnek kínai riválisaiktól

A lengyel szolár ágazat hivatalosan bejelentett módon offenzívát indít a hazai napelem piac nagyobb szeletéért. Az ötletet láthatóan egy megújuló energiával foglalkozó magán testület vetette fel.

Share Button

Némely kommentátor szerint a globális járvány ajtókat nyitott meg a lengyel napelemgyártók előtt.

Kép: StockSnap/Pixabay

 

Lengyel napelemgyártók, többek között a Bruk-Bet Solar és az Easy Solar közös kezdeményezéseket vitatnak meg a hazai ágazat támogatása érdekében – a minisztérium képviselője úgy véli, hogy a Covid-19 válság lehetőséget nyújthat piaci részesedés visszaszerzésére kínai versenytársaiktól.

„A szolár ágazat lengyel képviselői közösen indítanak támadást” – jelezte legutóbbi rádiós interjújában Ireneusz Zyska, a klímaváltozással foglalkozó minisztérium megújuló ágazatának képviselője. „Ez konzorciumi formában öltene testet. A cél az, hogy előnyt kovácsoljunk abból a lehetőségből, hogy a kínai szállítók a koronavírus járvány idején nem tudtak eleget tenni szerződéses kötelezettségeiknek.”

Az együttműködés jellegének meghatározása a rendszerint egymással versenyző vállalatok között azonban problémákat vethet fel.

Bogdan Szymański, a Lengyel Fotovoltaikus Ágazat Társasága (Association of the Polish Photovoltaic Industry) elnöke azt nyilatkozta a pv magazine-nak, hogy nem az ő szervezete áll a kezdeményezés mögött.

Ötletgazda

A Żabno-i székhelyű Bruk-Bet Solar azt közölte, hogy az együttműködés ötlete  Grzegorz Wiśniewski fejéből pattant ki, aki a magánkézben lévő Megújuló Energia Intézet (Institute for Renewable Energy) nevű kutatóintézet elnöke. Wiśniewski korábban a lengyel média felé azt jelezte, hogy 2017-ben Kínához volt köthető a globális napelem modul gyártás 68%-a, egy évvel később már 72%-a, és tavaly 75% körüli piaci részesedést tudhatott magáénak. Állítása szerint Kína nem fogja tudni szállítani az idei évi gyártásra lekötött, 100 GW kapacitásnak megfelelő panelmennyiség 20-23%-át; a hiányért hallgatólagosan a Covid-19 járványt okolta.

Wiśniewski szerint a lengyel gyártók tavaly a hazai napelem panel piacnak csupán a negyedét látták el, míg a napelemes projektek 30%-ánál kínai termékeket használtak fel, 25%-ánál német modulokat, továbbá vietnámi és olasz részegységek tették ki a hiányzó hányadot. Az elemző úgy vélte, hogy ez lehetőség a lengyel gyártók számára, hogy az elkövetkező hónapokban piaci részesedést szerezzenek a kínai, vietnámi és olasz versenytársaiktól.

Emelkedőben

Bruk-Bet annak hangsúlyozásával merült bele a vitába, hogy saját tevékenységeit csak minimális időre kellett megszakítania a közegészségügyi válsághelyzet miatt, mivel nem kizárólag a kínai ellátó láncoktól függ.

„A járvány meghosszabbította a termékek kiszállítási ciklusát, és ennek eredményeként jelentős mértékben csökkentette Lengyelországban a fotovoltaikus termékekből rendelkezésre álló készleteket, amelyek több mint 70%-ban kínai gyártóktól függenek” – állította a cég. „A lengyel gyártó, a Bruk-Bet Solar kiszállításai zavartalanul folytak beszállítói hálózata Európában és Kínában elért diverzifikálásának, valamint testre szabott készletkezelésének köszönhetően. Kétségtelen, hogy bizonyos tengeri kikötők lezárása, és mindenekelőtt a repülőjáratok korlátozása akadályozta a logisztikát. Ez azonban nem idézte elő a gyártás folytonosságának megszakadását, amely március elején gyorsan terjedt.

Az Olsztyn-i székhelyű gyártó, a Corab is a növekedés jeleit mutatja, és három műszakos munkarendet vezetett be, hogy eleget tegyen a napelem panelek iránti növekvő helyi igénynek.

A válasz

Krzysztof Dorynek, a kínai napelem gyártó, a Znshine képviselője a lengyel piacon ezt mondta: „A kínai újévet [január 25-ét] követően már folyamatos volt a gyártás nem csak a napelem modulok, de a többi részegység esetében is. Ez azt eredményezte, hogy az Európába irányuló szállítások legfeljebb két hónapos késedelmet szenvednek. Most, hogy visszaállt a normál helyzet, a gyárak [kapacitásuk] 70-100%-án működnek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy egyik gyár sem képes mindent előállítani, ami a fotovoltaikus rendszerhez szükséges, ezért nem mindennek az Európába szállítása kezdődik el azonnal.

A lengyel energiaügyi szakemberek csoportja, a Forum Energii rámutatott, hogy az ország megújuló gyártóinak nyereségei hozzájárulhatnak a Covid-19 válság eredményeként bekövetkező gazdasági nehézségek ellensúlyozásához. Aleksandra Gawlikowska-Fyk, a tudományos kör tagja szerint a gyártóknak, az elektromos hálózatok üzemeltetőinek és a kormánynak közösen kellene dolgozniuk a tiszta energia ágazat bármely előnyének maximalizálásán. Mivel a lengyel napelem piac mozgatórugóját a lakóépületek napelemei jelentik, ezért a fórum azt javasolta, hogy bővítsék ki az 1 milliárd lengyel zloty (220 millió euró) értékű Mój Prąd kedvezményes programot, amelyet a 2 és10 kW közötti termelési kapacitású otthonok számára kínálnak.

Az ellenzők azonban hideg zuhanyként azzal érveltek, hogy a lengyel vállalatok piaci részesedésük növelésére vonatkozó elképzelése ellen szól a tény, mely szerint a kínai gyártás gyorsan helyreállt a legsúlyosabb koronavírus helyzet elmúltával.

 

Forrás: pv-magazine

Kapcsolódó cikkeink:

Saját tulajdon helyett bérbeadás Covid-19 idején

A SolarEdge interaktív virtuális napelem bemutatót indít

Németország és Franciaország módosítja napelemes pályázatait a Covid-19 miatt