A napelemek összezsugorították az áramszámlát: 2,5 milliót spórolnak évente a zöldenergiával Pitvaroson

Share Button
Pitvaros önkormányzata gyakorlatilag lenullázta az intézményei áramszámláját. Évente mintegy 2,5 millió forintot spórolnak a napelemekkel.
– Elsőként a művelődési házban váltottuk ki az áramszámlát a napelemekkel. Majd a kisiskolában, az óvodánál, a fogászatnál és az önkormányzatnál is zöldenergiára váltottunk. Most a piacteret újítjuk fel, ott is napelemeket szerelünk föl – tudtuk meg Radó Tibor polgármestertől.

– Jelenleg az egyszemélyes védőnői szolgálatnál és az idősek napközijében használunk „hagyományos” áramot. Előbbi helyen minimális, utóbbiban is csupán 8500 forint a havi villanyszámla. Nem esünk kétségbe a bő 100 ezer forintos évi számla kifizetésétől. Néhány éve még ugyanis csak a művelődési házban éves szinten 1,6 millió forint volt az áramszámlánk. A többi intézménnyel együtt pedig meghaladta a 2,5 millió forintot. Azóta nőtt az intézményeinkben az elektromos árammal működő berendezéseink száma, vagyis még többe kerülne az áram, ha nem lennének napelemeink.

Pitvaroson mintegy 1400an élnek. A faluban, magánberuházásokkal együtt összesen 4500 napelem található.

– Vagyis több mint háromszor annyi a napelem, mint amennyi a lélekszámunk – emelte ki Radó Tibor. Hozzátette, amint erre lehetőségük nyílik, az idősek napközijében is áttérnek a napelemekre.