A Trump kormányzatot az USA állami tulajdonú területeire tervezett megújulók megújulók elnyomásával vádolják

A Trump kormányzat annyira elnyomta a napenergia és a többi megújuló energia köztulajdonban lévő területeken történő fejlesztését, hogy teljesítményük elmarad az Obama kormányzat teljesítményétől, és hátráltatja az ország megújuló energiára átállását.

Share Button

Trump

 

Kép: Flickr/Gage Skidmore.

 

Az elítélő megállapítás egy ma az Amerikai Fejlesztési Központ (Center for American Progress) által közzétett jelentésben szerepel, amelynek szerzői, Nicole Gentile és Kate Kelly ostorozták az Egyesült Államok elnökének a megújulókkal szembeni ellenséges hozzáállását és a megújulók figyelmen kívül hagyását.

A műhely azt jelezte, hogy Trump „ellenszenve” a megújulók iránt híven tükröződött kormánya politikájában, kiemelték az új kereskedelmi tarifák kivetését és az adókedvezmények további fenntartásának ellenzését, ezzel munkahelyeket vesztettek el, leállították a fejlődést és lelassították az Egyesült Államok elektromos hálózatának dekarbonizációját.

A jelentésben azt az érvet is felvonultatják, hogy a szél- és a napenergiával foglalkozó vállalatok mellőzéssel és ellenségességgel szembesültek, hangsúlyozták az USA belügyminisztériumának nemrégiben született döntését, amely mentességet adott a hazai olaj- és gáz ágazatnak, míg visszamenőlegesen bérleti díjakat számlázott a szolár és a szélenergia fejlesztők felé.

Továbblépve azt sugallja, hogy elemzésükben szereplő bizonyítékok alátámasztják: a Trump kormány holtpontra vitte a köztulajdont képező területeken felelős módon elhelyezett szél- és napenergia projekteket, és „ezzel elpazarolták az Obama kormány által létrehozott lendületet”, amely ezt megelőzően érvényesült.

A teljes elemzés – amely itt olvasható – hatékonyan öt konkrét kategóriába sorolja a Trump kormány tevékenységét a állami tulajdonban lévő területeken létesítendő megújuló fejlesztésekkel összefüggésben. Ez azt mutatja, hogy a

  • Trump kormány kevesebb megújuló projektet hagyott jóvá, mint az Obama kormányzat első mandátumának azonos időszakában;
  • Megszüntették a Földművelésügyi Hivatal (Bureau of Land Management) megújulókat engedélyező részlegét;
  • Kiselejtezték a területi szintű megújuló fejlesztési terveket;
  • Lelassították és egyes esetekben le is állították a versenyképes megújuló energia bérleti ajánlatokat; és
  • Elsőbbséget biztosítottak az olajlobbi és a gázlobbi számára a megújuló energia rovására.

A jelentés azzal is érvel, hogy a folyamatban lévő koronavírus járvány „kiszélesítette” a Trump kormányzat megújulók elleni támadásait azzal, hogy eltérő módon kezelte a tiszta energia és a fosszilis tüzelőanyagok szektorát az ösztönző intézkedések terén.

Míg a Trump kormányzat ténylegesen ellenállt azoknak a felhívásoknak, hogy az év elején a Covid vírussal összefüggő gazdasági helyzet kezelését célzó ösztönzések körébe bevonják a beruházások után járó adókedvezmény (Investment Tax Credit, ITC) meghosszabbítását, a demokraták a hét elején egy a napenergia és az egyéb megújuló energiák Egyesült Államokon belüli támogatását célzó új törvényjavaslatot terjesztettek a Ház elé.

A CAP jelentés a továbbiakban ajánlásokat fogalmat meg, amelyek „újraindíthatják a felelős tiszta energia fejlesztéseket”, beleértve 30GW megújuló energia fejlesztés engedélyezését képviselő ambiciózus célt 2030-ig, amely a jelenlegi kapacitásnak több mint dupláját jelentené.

Arra is felszólította a belügyminisztériumot, hogy ismét hozzák létre és finanszírozzák a megújuló energia osztályokat a különböző alosztályokon belül.

„A Trump kormányzat nem egészen négy esztendeje után a megújuló ágazat szétzilált képet mutat. Olyan időszakban, amikor az ország vezetőinek a klímaváltozás megoldásával és a gazdaság talpra állításával kellene foglalkozniuk, mert ez szolgálná az összes család érdekét, a Trump kormányzat ehelyett aktívan aláásta a nap- és szélenergia fejlesztéseket, különösen az állami területeken és vizeken tervezetteket” – áll a jelentés végén következtetésként.

„Mivel a Trump kormányzat egymástól eltérő módon kezelte a megújuló energia ágazatot valamint az olaj- és gázipart, a COVID-19 miatt előállt gazdasági visszaesés közepén különösen élesen kirajzolódott ez az aggasztó mintázat. Egy a tiszta energián alapuló gazdaságra átállást és a munkahelyek létrehozását szorgalmazó kormányzatnak a felelősségteljes tiszta energia fejlesztés felfuttatásával kellene kezdenie az Egyesült Államok köztulajdonban lévő területein és vizein.”

 

 

Forrás:pv-tech

Kapcsolódó témájú cikkeink:

Trump megbízottai 4 cent/kWh adót akarnak kivetni a tiszta energiára a fosszilis tüzelőanyagok érdekében

Roth: a Trump kormányzat véget vethet a kétoldalas modulok vámmentességének

Trump tovább srófolja a kínai termékek tarifáit – az akkumulátorokét is