A világ legnagyobb akkumulátorára bízzák az államok közötti áramkimaradások felszámolását

Share Button
Az ausztráliai Victoria államban épülhet meg 2021 novemberére az a lítium-ionos akkumulátor állomás, amitől egy csapásra a teljes dél-ausztrál hálózat stabilizálódását várják. Természetesen ebbe is belelóg Elon Musk keze.

Az ausztrál energiapiaci üzemeltető (Australian Energy Market Operator, AEMO) friss bejeletése szerint Viktória állam kormánya megbízásából befejezték a villamos energia rendszert érintő integritás-védelmi rendszerre kiírt pályázatra jelentkezők elbírását. Ez alapján a megvalósításra az a francia Neoen nyerte el a lehetőséget, mely cég – sok más friss energetikai beruházása mellett éppen egy 460 MW-os napelemfarm építését is bejelentette.

A Bloomberg szerint a megújuló energia termelő Neoen a Tesla akkumulátorgyártó üzletágával és a hálózatépítő és üzemeltető AusNet Services-zel közösen építkezik majd, és e konglomerátum fogja üzemeltetni, felügyeli és karbantartani is a telepet. A Neoen sajtóközleményében pedig az olvasható, hogy a 300 megawattos (MW – de: 450 MWh-s) akkutelep rendszerebe állítására már egy év múlva, már 2021 novemberében sor kerül. Az egység rendszerintegritás-védelmi funkcióra épül, ami lényegében azt jelenti, hogy az akkufarmot Ausztrália második legnépesebb államában leginkább a hálózati szolgáltatások korszerűsítésére és rendszerstabilizálásra fogják használni, nem egyszerűen a fogyasztók ellátására.

Az AEMO a termelőkapacitásból 250 MW-ot le is köt a hálózati vezérlésre, illetve annak biztosítására, hogy a Victoriát és Új-Dél-Wales-t összekötő hálózati kapcsolatot – virtuális távvezetékként használva a gyors reagálású pakkot – stabilizálják, illetve azonnal reagálni tudjanak a váratlan hálózati kiesésekre. Ezt a feladatot minden év kritikus időszakában, novembertől márciusig látja majd el ilyen méretben (ez a 250 MW beépítése a rendszerbe jelentősen megkönnyíti az előre nem tervezett, de szükségszerűvé váló terheléscsökkenéseket az ausztrál nyárban – vagyis a csúcshónapokban), az év többi részében pedig az akkumulátor telep az energiapiacon dolgozik, éspedig a teljes, 300 MW-os kapacitásával.

Arról már a Napi.hu is többször írt, hogy Ausztrália egyik legnagyobb energetikai szolgáltatási problémája a nagy távolságokra szállított áram kockázata, a gyakori áramkimaradások, a hálózati problémák és az, hogy a rendszerből hiányoznak az e „szakadásokat” kezelni képes, stabilizáló elemek, berendezések. Ennek a helyzetnek is köszönhető, hogy Elon Musk 2017-ben a 100 MW-os Hornsdale akkumulátor pakkjával olyan nagy sikert érte el. De az is, hogy ebből tanulva az ausztrál villamos rendszer több szereplője is drasztikusan nyitott az új technológiák, a megújulók és az energiatárolók felé. Nyáron épp egy új-dél-wales-i projektet ismertettünk, amely követendő utat mutathatna a a magyar Mátrai Erőműnek – és a magyar szénkorszak lezárás ésszerű megtervezésére és levezénylésére; néhány napja pedig a kontinensnyi ország legnagyobb csirkefarmjáról jelentettük be, hogy az immáron képes saját maga megtermelni és eltárolni a működéséhez szükséges villamos energiát is.

Az akkumulátoros energiatárolási technológia növekvő népszerűségének kulcsa az, hogy e berendezésekkel jól lehet csillapítani a szél-, és a napenergia-termelés ugrálásait, és a fogyasztást meghaladó termelési potenciálok elraktározásával összességében olcsóbbá tudja tenni az áramszolgátatást. Az akkumulátoros energiatárolásban rejlő üzleti potenciált jelzi, hogy BloombergNEF előrejelzése szerint 2050-ig a világon akár 951 milliárd amerikai dollárt is befektethetnek ebbe a technológiába – elsősorban a közüzemi rendszerek működését segítve. (Ebbe a körbe nyugodtan beleszámolható már annak a 120 millió eurós hitelnek egy jelentős része is, amit az MVM kapott október elején az Európai Beruházási Banktól (EIB), hogy érdemben fejleszteni tudja a dél-magyarországi, volt Démász áramhálózatot.)

Az AEMO most azt közölte a Neoen szerződéskötés kapcsán, hogy a „Victoria Big Battery” a Tesla Megapack technológiájára támaszkodik. Ez jelelnleg a legnagyobb ausztráliai akkupark, duplája a szintén Dél-Ausztráliában működő Hornsdalenek (150 MW / 194 MWh). Az új rekorder méretű rendszert úgy építik meg – és ehhez kell az AusNet Services igazán -, hogy az akkumulátorok kimerülése esetén is automatikusan reagáljon – további eszközöket vonjon be a hálózati stabilizálás érdekében. A veszélyhelyzeti áramszolgáltatás mellett a rendszer a frekvenciatartást is segíti, és természetesen támogatja Victoria állam megújuló energiás növekedését is.

A Geelongban épülő akkutelephez egyébként mindössze 80 építőipari munkásra van szükség, és ha a telep elkészül, a működtetését mindössze 6 ember képes lesz biztosítani. A Big Battery haszna azonban nem is itt keletkezik: független elemzések bizonyították, hogy minden egyes, ma az akkumulátoros rendszerekbe befektetett dollár bő 2 dollárnyi megtakarítást biztosít a fogyasztói oldalon lévő vállalkozásoknak, és a háztartásoknak.

Louis de Sambucy, a Neoen Australia ügyvezető igazgatója a fenti bejelentés kapcsán elmondta:  büszke arra, hogy „világvezető akkumulátor-tárolót” szállíthat, és hogy egy ekkora projekttel óriási innovációs hatást válthatnak ki az állam tiszta energiára való átmenetében. Lily D’Ambrosio, Victoria állam energiaügyi minisztere szerint a Victoria Big Battery fontos szerepet vállal abban, hogy 2030-ra az energiamixben a megújuló energiák elérhessék a kitűzött 50 százalékos célarányt. „Olyan új technológiákat alkalmazunk és támogatunk, amelyek minden eddiginél több megújuló energiás projekt előtt nyitnak kaput annak érdekében, hogy minden polgárok tiszta, olcsó és megbízható energiához juthasson” – idézte a szakpolitikust az ausztrál PV Magazine.

A magyar kormány az elkészült energiastratégiája szerint a 2030-as megújulós vállalásával Victoria államénak a nyomába sem ér: a magyar vállalás  mindössze 21 százalék zöldenergiás részarány elérését célozta meg.

Forrás: napi.hu