A világ legnagyobb, éjjel is termelő naperőművét építik fel Dubajban

Share Button

A világ legnagyobb koncentrált naperőművét építi fel Dubajban egy szaúdi cég. A 700 megawattos naperőmű technológiája lehetővé teszi, hogy naplemente után akár 15 órával is villamos energiával lássa el a fogyasztókat.

A Noor Energy 1 nevet viselő projekt 2020-ben készülhet el, és részét képezi Dubaj azon terveinek, amelyek szerint 2050-ig az emírség energiaellátását 75 százalékban megújuló forrásokra állítják át. A fejlesztés egyben Szaúd-Arábia hosszú távú gazdaságfejlesztési stratégiáját is szolgálja, amelynek célja az ország olajipari függőségének csökkentése.

A koncentrált naperőmű (CSP) vagy naphőerőmű működése eltér a már Magyarországon is jól ismert fotovoltaikus technológiától. Annál lényegesen költségesebb, ugyanis energiatároló funkcióval is rendelkezik, ennek köszönhetően sötétben is képes az áramtermelésre.

Az energiatárolás azonban nem a villamos energia, hanem a hőenergia annál valamivel egyszerűbb tárolását jelenti, amiből az erőmű akár órákkal naplemente után is képes áramot előállítani. A CSP-erőműben napenergiával vizet hevítve turbinákon keresztül, a hagyományos hőerőművi folyamat révén állítanak elő villamos energiát, ami megkülönböztetendő a napelemektől, ahol a napenergiát közvetlenül alakítják át villamos energiává. A technológia így egyben a ma még meglehetősen drága lítiumionos villamosenergia-tárolásnak is egyfajta alternatívája.

Az erőművet egy 250 megawattos fotovoltaikus egységgel is kibővítenék, de enélkül is a világ legnagyobbja lesz a maga nemében, megelőzve a marokkói Ouarzazatéban idén elkészülő 580 megawattos létesítményt. További különlegessége lesz, hogy az erőmű jellegzetes kinézetét meghatározó naperőmű-torony 260 méter magas lesz, ami a tervezők szerint szintén világcsúcsnak számít majd.

A 4,3 milliárd dolláros beruházásban épülő erőmű 320 ezer lakost fog villamos energiával ellátni 7,3 cent/kWh költségen, – ami a technológia esetében először csökkent egyszámjegyűre – és a karbonemissziót évente 1,6 millió tonnával fogja csökkenteni. A terv szerint a naperőműparkot 2030-ig 5000 MW-ra bővítik, részben új fotovoltaikus termelő kapacitások telepítése révén.

A fotovoltaikus és a koncentrált naperőmű működésének főbb különbségei:

Forrás: portfolio.hu