AEG szolárinverterek Magyarországon

Share Button

Megkezdte az AEG napelemes inverterek forgalmazását a PV Napenergia. A termékpalettán számos a hazai hálózati szolgáltatóknál is engedélyezett AEG inverter szerepel, így a magyar szolár piac újabb termékkörrel erősödött.

A 130 éves hagyományokkal rendelkező, a napelem-technológia területén 50 év tapasztalattal bíró AEG, tovább bővítette szolár technológiai kínálatát. Először a napelemek terén kínált alternatívát a távolkeleti márkákkal szemben, majd idén novembertől már Magyarországon is elérhetőek az AEG napelemes inverterek egészen széles teljesítmény skálával rendelkező típusai.

A tavaly évközben elindított hazai engedélyeztetési folyamatok idén az első negyedévre értek be. A már lekötött nemzetközi megrendelések miatt a második félévtől valósultak meg az első magyarországi szállítások.

„A nemzetközi tapasztalatok fényében a saját telepítéseink mellett, novembertől viszonteladóinknak is hozzáférhetővé tesszük az AEG invertereket.”

/Szabó Zoltán műszaki ügyvezető PV Napenergia/

A 0,75 kW-tól a 60kW-os teljesítményig, 1 és 3 fázisú kivitelben fedi le a minőség iránt elkötelezett ügyfelek és napelem telepítők igényeit. Ezzel az egészen kis rendszerektől a naperőművekig kiváló alternatívát nyújtanak a tervezők, telepítők számára. A 2 munkapontos változatok már a viszonylag kis teljesítményű típusoknál is megjelennek. A termékek Euró-hatásfoka modelltől függően, 95,95%-tól 98,5%-ig terjed. Típusonként változóan aktív és passzív hűtési megoldásokkal készülnek. LED és/vagy LCD kijelzővel szerelik a termékeket, amelyek angol, német vagy holland nyelvű menüvel rendelkeznek. Jó hír, hogy a szoros gyártói kapcsolat révén, hamarosan elérhetőek lesznek magyar nyelvű menüvel is.

A felhasználó és napelem szerelő barát megoldásai révén nem csak a szakma, de a végfelhasználók számára is hozzáadott értéket képviselnek. A gyártó felárért, akár 20 évre bővíthető termékgaranciát is biztosít.

Az esztétika tekintetében az átlagos teljesítményű, elsősorban lakossági rendszerek az AEG Solar Solutions-re jellemző fekete előlappal kerülnek forgalomba, ezzel is követve azt a hagyományt, hogy ne csak műszakilag, de megjelenésében is esztétikai élményt nyújtsanak a termékek. A 12 kW feletti modellek szürke színben érhetőek el elsősorban az ipari célú felhasználáshoz.

A termékeket független és elismert intézetek hitelesítik, mint például a TÜV SÜD. Megfelelnek többek között az ISO 9001, ISO 14001 és OHSAS 18001-es és a hazai szabványoknak.

A termékeket megtekintheti itt

https://www.pvnapenergia.hu/termekek/

Legyen viszonteladó partnerünk

https://www.pvnapenergia.hu/szolgaltatas/viszonteladoknak/

A PV Napenergia az AEG szolártermékek hivatalos magyarországi forgalmazója.