Alig, hogy bekapcsolt Dél-Korea legnagyobb lebegő erőműve, az építő máris mindenkit lefőzne

Share Button
A Scotra évek óta dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy egy víztározó tetejére telepítse Dél-Korea legnagyobb lebegő fotovillamos üzemét. Most, hogy végeztek, van már egy majdnem hússzor nagyobb méretű elképzelése is – és az állam támogatja.

A dél-koreai fejlesztő bejelentése szerint befejezték és hálózatra kapcsolták Goheung megyében (Jeollanam tartományban) azt a 25 MW-os úszó napenergia-erőművet, mely belépőt jelent az országnak a legnagyobb ilyen létesítményt építők és üzemeltető közé. A helyi víztározó felületére installált napelemszigetekről már tavaly októberben is lehetett hallani, amikot a Scotra a telepítést elős fázisában 9 MW legegő napelemes termelőpotenciált kapcsolt be a hálózatba.

A második, 16 MW-os fázissal most végeztek, részben azért is, mert a cég továbbfejlesztette a műanyag úszóbólyás rendszerre kerülő tartókeret rendszert alkotó korrózióálló acélötvözetet. Technikai részleteket azonban a bejelentés során nem közölt a dél-koreiai cég, amely állítja, hogy a most átadott projektje a Kínán kívüli második legnagyobb úszó napelemes tömb a világon.

Azt, hogy tényleg így van-e, nem mernénk nagy biztonsággal állítani, mert az ugyan bizonyos, hogy a jelenlegi rekorder ebben a kategóriában a 2019-ben átadott kínai Huainan erőmű (Anhui tartomány), mely 150 MW-os, de a hasonló és hasonlóan ambícióózus indiai, szingapúri és japán projektekről nincsenek hírek. Az új dél-koreai termelőegység azonban biztosan nagyobb, mint a tavaly ősszel átadott, hasonlóan bányatóra úsztatott baden-württembergi Rechenben átadott első közüzemi méretű német lebegő napelemes rendszer, melynek 2300 napelemes panelje csupán 750 kilowatt (kW) teljesítményt jelenthet.

A Scotra lebegő, 25 MW-os naperőművének építése- (Fotó: SCOTRA)

Scotra azonban máris távolabbi célokat hozott nyilvánosságra: közlésük szerint már jelenleg is, két további nagyméretű fotovoltaikus projekt építésével fogalkoznak – egy 40 MW-os erőművet építenek a Hapcheon vízerőmű gátjánálnál és egy 72 MW-os kapacitást a Sárga-tengeren. Utóbbinál, az úgynevezett Saemangeum projektben pedig az csak az első cél, hogy egy új 300 MW-os úszó erőművet hozzanak létre, mert 2040-re mindezt szeretnék 2100 MW-ig felskálázni. A dél-koreai kormány mindenesetre nem ugrik el az elképzelés elől: tavaly júliusban bejelentette ennek mintegy 4 milliárd dolláros támogatását.

Dél-Koreában úgy gondolják, hogy a nagy méretű, lebegő napelemes rendszerek térnyerésével és e technológia fejlődésével egyre inkább képesek lesznek a szárazföldi termőföldterületek ilyen célú felhasználását kiváltani.

Forrás: napi.hu