Annyi áramot termeltek a szélturbinák, amennyit el sem tudtak volna használni a skótok

Share Button

A skót szélturbinákban mindig is megvolt a potenciál, az elmúlt hat hónapban azonban hihetetlen hatékonysággal dolgoztak.

Az már eddig is közismert volt, hogy a Skóciában található szélturbinák igen jó hatásfokkal termelik az elektromos áramot, a Természetvédelmi Világalap (World Wide Fund for Nature, WWF) legfrissebb adatai szerint azonban az idei év első felében egészen elképesztő teljesítményt produkáltak a szerkezetek. 2019 januárja és júniusa között a szélerőművek 9.8 millió MWh-ra elektromos áramot termeltek, ami 4,47 millió otthon működtetéséhez elegendő.

Ez közel kétszer annyi, mint ahány háztartás található Skóciában.

A skót kormány tervei szerint 2050-re az ország energiaszükségletének felét már megújuló energiaforrásokból táplálnák, és lényegében megszüntetnék az energia-infrastruktúrából származó szén-dioxid-kibocsátást. A beszámolók szerint azonban ha minden így halad, akkor ez akár hamarabb is összejöhet.

A skótok ráadásul jól járhatnak azzal, hogy ennyi energiát képesek előállítani, az Egyesült Királyság ugyanis nemrég tűzte ki célul, hogy folyamatosan „leszokik” a szénről. A skótok erre segíthetnek rá azzal, ha az általuk megtermelt felesleges energiát átadják más területeknek.

Forrás: hvg.hu