Az ágazat üdvözli az energiatárolásnak Kanada infrastrukturális tervében Trudeau általi „külön elismerését”

Kanada kormánya 10 milliárd kanadai dollár (7,53 milliárd amerikai dollár) értékű „új jelentős infrastrukturális kezdeményezéseket” jelentett be a múlt héten, az Energy Storage Canada nevű kereskedelmi csoport örömmel üdvözölte az energiatárolás szerepeltetését ebben.

Share Button

 

Építés alatt álló energiatárolási projekt egy Ontario államban található ipari helyszínen, az idei év korábbi részében Kép: Sungrid.

Justin Trudeau miniszterelnök múlt csütörtökön jelentette be az új Növekedési tervet, amelynek megvalósítását a Kanadai Infrastruktúra Bankon (Canadian Infrastructure Bank, CIB) közreműködésével tervezik. A három évet átfogó, infrastruktúrába történő befektetési terv kulcsfontosságú része annak a munkahelyek teremtésre és gazdasági növekedésre irányuló szándéknak, amely a jelenleg folyó COVID-19 járványból történő kilábalást hivatott beindítani.

Abban a reményben, hogy országos szinten körülbelül 60 000 munkahelyet sikerül létrehozni, a Növekedési terv többek között a mezőgazdaságra és az internet csatlakozásra összpontosít, valamint a szilárd és fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felépítésének támogatására.

A beígért 10 milliárd kanadai dollár negyedét tiszta elektromos áramra irányuló kezdeményezésekre fogják fordítani „a megújuló energiatermelés és tárolás támogatása érdekében” – áll a kormány nyilatkozatában –, valamint Kanada tartományai, területei és régiói között a tiszta energia továbbítására, ez többek között érinti az északi és a bennszülött közösségeket is.

A CIB további 500 millió kanadai dollárt különít el a projektfejlesztés és a kezdeti építési munkálatok támogatására; a terv része a kormány átfogó 180 milliárd kanadai dollár értékű elkötelezettségének, amelyet az ország új infrastruktúrájára szánnak. A CIB elnöke, Michael Sabia úgy véli, hogy a Növekedési terv kezdeményezésre fordított „minden egyes dollár befektetés” azt a célt szolgálja, hogy „további dollárokat vonzzon a magán- és az intézményi befektetők részéről”.

Justin Wahid Rangooni, az Energy Storage Canada ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta az Energy-Storage.news portálnak, hogy a csoport, amely Ontario virágzó tárolási szektorára alapozott szakmai szövetségként indult és azóta országos hírnevet vívott ki magának most „felbátorodott azt látva, hogy az energiatárolás kifejezetten nevesített a szövetségi kormány bejelentése”.

Rangooni azt mondta, hogy bátorító azt látni, hogy az energiatárolást „a talpra állás terén kritikus fontosságúként ismerik el a tiszta energiával kapcsolatos munkahelyek létrehozása révén a gyorsan terjeszkedő iparágban, miközben csökkentik az energia költségét a fogyasztók számára”.

„Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy megismerhessük a program részleteit, hogy mi is hozzájárulhassunk a kanadai energiatárolásban rejlő potenciál kibontakoztatásában” – foglalta össze Rangooni.

Valójában az Energy Storage Canada nemrégiben tett közzé egy jelentést, pontosan ezzel a témával összefüggésben, kiemelve, hogy még ha az energiatárolás számos környezetvédelmi és társadalmi előnyét nem is veszik fegyelembe, 1 GW energiatárolási kapacitás rendszerbe állítása 2030-igg 4 milliárd kanadai dollárt spórolhat meg az adófizetőknek.

Rangooni felhívta a figyelmet a múlt héten az Energy Storage Canada éves konferenciájának kulcselőadására, amelyet a Kanadai Erőforrások minisztériumának minisztere, Seamus O’Regan tartott, és amelyet a kereskedelmi csoport ügyvezető igazgatója „eléggé ihletet adónak és barátságosan cselekvésre felszólítónak” nevezett.

„Csak néhány területben rejlik nagyobb potenciál az építés terén, mint a biztonságosabb, zöldebb, versenyképesebb jövővel bíró energiatárolásban, a nagykereskedelmi költségek csökkentése, az átvitel és az elosztás terén végzett beruházások optimalizálása és a csúcsfogyasztás eltolásával az ügyfelek pénzének megtakarítása révén” – jelezte O’Reagan miniszter beszédében.

Időközben Justin Trudeau miniszterelnök azt mondta, hogy az infrastrukturális célú beruházások eszközt jelentenek „közösségeink megerősítéséhez és a jobb munkahelyek biztosításához ma és a jövőben is”.

„Továbbra is mindent megteszünk a kanadaiak válság ideje alatti támogatása, a gazdaságunk talpra állítása és működtetése, valamint az emberek munkába visszaállítása érdekében.”

Forrás: www.energy-storage.news