Az Akasol új akkumulátorgyár építését tervezi Detroit közelében

A német akkumulátorgyártó elektromos teherautók és buszok számára fog termékeket gyártani a létesítményben, amely várhatóan 200 embert foglalkoztat majd és éves szinten 400 megawattórányi akkumulátort állít elő.

Share Button

A német Akasol cég nekilátott, hogy kissé megnövelje a munkahelyek számát Michigan államban.

Kép: geniuserp/Pixabay

 

A pv magazine USA cikke

Az Egyesült Államok mostanáig többé-kevésbé kimaradt az akkumulátorgyártás globális felfutásából. Azonban a német akkumulátorgyártó, az Akasol tegnap bejelentette, hogy szerény kapacitást fog telepíteni egy Detroit közeli helyszínre, ami 200 munkahelyet jelent Michigan számára.

Az Akasol tervei szerint a gyártás jövőre indul majd a létesítményben, és a következő évre kitűzött 400 KWh kapacitás eléréséhez mindjárt három műszakkal. Ez pedig a „két számjegyű, millió euróban megadott” nagyságrendű beruházást igényel öt év alatt, és az akkumulátorgyártó megjegyezte, hogy a gyár támogatást kap Michigan államtól.

 

Az AKASystem OEM PRC

 

A létesítmény kezdetben AKASystem OEM PRC akkumulátorokat fog gyártani haszongépjárművek számára, lítium-ionokon alapuló technológiával, az Akasol közlése szerint az első olyan rendszer, amely kompatibilis az összes jelentős gyártó szabványos plug-in hibrid elektromos járművének (PHEV) moduljával. A rendszereket 25 kWh és 33 kWh változatokban gyártják.

Az Akasol azt jelezte, hogy a „nagy energiasűrűségű akkumulátoros rendszerekre” fognak összpontosítani. A vállalat úgy becsüli, hogy termelése harmada meglévő ügyfeleihez fog kerülni, többek között „egy jól ismert svéd teherautó- és buszgyártóhoz”, de hozzátették, hogy keresnek észak-amerikai ügyfeleket is.

„[Az új gyár] esetében központi elem nemzetközi terjeszkedési stratégiánk” – közölte az Akasol vezérigazgatója, Sven Schulz. „Az akkumulátorok terén a moduloktól a rendszer szintig megszerzett különleges tapasztalatainknak valamint annak a ténynek köszönhetően, hogy már jelenleg is folytatunk tömeggyártást piacvezető vállalatok számára, jó úton járunk ahhoz, hogy Európai piacvezetők legyünk a haszongépjárművek akkumulátoros rendszereinek piacán. Michigani telephelyünk fel fogja gyorsítani az üzletág fejlődését és a meglévő és új észak-amerikai ügyfelekkel folytatott tevékenységeket.”

Kémiai anyagok beszállítása

A michigani hivatalos közlemények az Akasol sajtóközleményét idézték az állam „modern feldolgozóiparáról” és „stabil ellátási láncról”. Azonban – bár az Akasol nem árulta el, hogy honnan jönnek majd az alkotóelemek, Kína egyre dominánsabb szerepet tölt be a lítium-ionos akkumulátorok gyártói piacán, és az előállításhoz szükséges vegyi anyagok piacán is.

A Benchmark Mineral Intelligence becslései szerint tavaly a lítiumtartalmú vegyi anyagok szállításának 51%-a, a kobalttartalmú vegyi anyagok szállításának 62%-a volt Kínához köthető, és a lítium-ionos akkumulátorok gyártásához használt gömbgrafit teljes mennyisége. Ezek a piaci részesedések annak ellenére alakult ki, hogy maga az ország csak kisebb részesedéssel bír a világ lítium- és kobalttermelésén belül. Az Egyesült államok a lítiumtartalmú vegyi anyagok beszállításán belül 7%-os részesedéssel rendelkezik, míg a többi anyag estében nem állít elő jelentős mennyiséget.

Mivel több lítium-ionos akkumulátort fognak gyártani, lehetséges, hogy a vegyi anyagok beszállításával foglalkozó láncok számára érdemes lesz az Egyesült Államok felé nyitni. Azonban az Akasol 400 MWh kapacitású létesítménye csak csepp a tengerben, ha ezt a globális 200 GWh kapacitáshoz vagy az építés alatt álló kapacitásokhoz hasonlítjuk, ennek legnagyobb hányada Kínában található.

Forrás: pv-magazine