Az E.ON-nak sem könnyű

Share Button

Az E.ON ma reggel tette közzé második negyedéves gyorsjelentését. A működési eredmény (EBIT) 18%-kal esett éves alapon, de még így is jobb lett az elemzői várakozásoknál. A brit kiskereskedelmi részleg töri a legnagyobb borsot a vállalat orra alá.

Az árbevétel éves alapon közel 6%-ot esett, így a második negyedévben 7,1 milliárd eurót ért el.
542 millió euró lett a második negyedéves operatív eredmény (EBIT), mely 2,7%-kal haladja meg a Refinitv által összeállított elemzői konszenzust.

A kiskereskedelmi divízió profitabilitása azonban 75%-kal esett, melynek legfőbb oka a brit ársapka bevezetése, mely erős nyomás alatt tartja az E.ON kiskereskedelmi részlegének a marzsait. Az egység működési eredménye 21 millió euróra csökkent a negyedévben.
Ráadásul nem éppen a legjobbkor, de az E.ON még a rivális RWE-vel történt eszközcsere megállapodás kapcsán folyamatosan veszi át az Innogy kiskereskedelmi és hálózatüzemeltetési részlegét, amely várhatóan szeptemberre zárulhat majd le. Az ügylet csak növeli az E.ON kitettségét a brit piacon, ahol a helyzet már így is több, mint kihívásokkal teli. Elsősorban költségcsökkentéssel próbál reagálni a német energiaóriás a kialakult nehéz szituációra, illetve stratégiai szinergiákat igyekszik keresni az új brit egységekkel.

A megújuló energiatermeléssel foglalkozó és a hálózatüzemeltetési üzletág szerencsére valamennyire balanszírozni tudta a kiskereskedelmi divízió rendkívül gyenge teljesítményét. A nettó eredmény végül minimálisan, de a negatív tartományba csúszott, -6 millió euró lett a második negyedévben.

A rossz brit környezet ellenére a vállalat nem módosított az éves célkitűzésein, továbbra is éves szinten 2,9-3,1 milliárd eurós éves működési eredményt prognosztizál a társaság, nettó profitsoron pedig 1,4-1,6 milliárd eurót.

Az E.ON részvényárfolyama jelenleg 0,5% pluszban tartózkodik, idén eddig 6%-ot tudott emelkedni.

Forrás: portfolio.hu