Az energia jövőnk és jólétünk alakítója

Share Button

Nyilvánvaló, hogy növelni kell a tiszta nukleáris és megújuló források részarányát. Tekintettel arra, hogy a váltást nem lehet gyorsan véghezvinni, legalább a szén- és kőolaj-felhasználást kellene ütemesen földgázra cserélni, ahol lehet

Mindennapjainkhoz hozzátartozik, hogy folyamatosan energiát fogyasztunk, amióta az ember a földön megjelent, ráadásul egyre többet. Korai elődeink beérték azzal, hogy gyalog közlekedtek, így nem tudtak nagy területeket bejárni, ezért energiafogyasztásuk jószerivel annyi volt, amennyit megettek és fűtésre használtak. Ezeket a javakat a természet bőven rendelkezésükre bocsátotta. A ló mint közlekedési eszköz megjelenése nagyban növelte a mobilitást, de az energiaszükségletet is, mert a rohamosan szaporodó lovakról gondoskodni kellett, azok is energiafogyasztókká váltak, miközben szorosan kötődtek az emberi közösségekhez.

A szükséges mennyiségű energia rendelkezésre állása igazán napjainkra vált kritikussá, az igények ugyanis még annál is gyorsabb ütemben nőnek, mint az emberiség létszámbeli bővülése vagy a világ termékkibocsátása (GDP). Arról nem is beszélve, hogy az egy főre vetített energiafelhasználás is dinamikusan nő. (A fogyasztást EJ jelű egységben mérik, ami a joule energiaegység 18. hatványának felel meg) A világ energiafelhasználása 1973 és 2019 között (46 év alatt) 254 EJ egységről 606 egységre (238 százalék) nőtt, ami éves átlagban 5,1 százalékos növekedést tesz ki.

Az emberiség mindig abból fedezte az energiaigényét, ami éppen a keze ügyébe akadt. Ha rákényszerült, mindig a legkényelmesebb módszert választotta, elkezdett növényeket termeszteni és állatokat tenyészteni, hogy személyes energiaszükségletét fedezze. Ha éppen kifogyott a fűtésre használható, kéznél lévő, éghető, növényi eredetű anyag, elkezdte az erdőkből pótolni a hiányt. Nagy lendületet az energia iránti igénynek az ipari forradalom és a hozzá kapcsolható felfedezések adtak.

A gépek elkészítéséhez vasra volt szükség, a vasérc kiolvasztásához pedig már nem volt elegendő a puhább fémek kiolvasztásához használatos faanyag. A földön található energiahordozók mellett fel kellett fedezni a föld alatt találhatóakat is, elsőként a szenet. Ezzel elkezdődött a folyamat, amelynek éppen az ellenkezője zajlott le a földtörténet korai évmilliói alatt. Akkor a levegőben lévő magas szén-dioxid-koncentrációt a dús növényzet nyelte el, majd jutottak a masszák a föld alá. Ezek váltak szénné, gázzá, kőolajjá.

A folyamat végeredményeként vált a Föld élhetővé sokfajta élőlénynek, ráadásul az embernek is. Ma éppen ennek a folyamatnak az ellenkezője folyik néhány évtized óta, a felhalmozott, szénben gazdag energiahordozókat égetjük el, és mesterségesen állítunk elő – akarva-akaratlanul – a légkörben egyre növekvő, elsősorban szén-dioxid-koncentrációt. Az 1973-as szintről nemcsak a primer energiafelhasználás ugrott egy hatalmasat (238 százalékra), de annak káros szerkezete is inkább romlott, ami az emissziós szinteket illeti.

Egyedül a kőolaj-felhasználás aránya (de nem mennyisége) csökkent, de nőtt a földgázé és – ami aggasztó – a széné is. Nem teljesen elhanyagolható, de napjainkban is még marginális a tiszta (megújuló, nukleáris) energia aránya (nukleáris 5 százalék).

A merev energiafelhasználási struktúra miatt a szénégetés nyomja a legtöbb nemkívánatos emissziót a légkörbe. Így az 1919-es adatok alapján a széntüzelés 14 798 metrikus tonnával, a kőolaj-felhasználás 11 344, míg a földgáz 7250 tonnával részesedett. Ebből az adatból kirajzolódhat a sürgős teendők sora is. Nyilvánvaló, hogy növelni kell a tiszta (nukleáris és megújuló) források részarányát. Tekintettel arra, hogy a váltást nem lehet gyorsan véghezvinni, legalább
a szén- és kőolaj-felhasználást kellene ütemesen földgázra cserélni, ahol lehet.

Sajnos a tiszta, megújulók felhasználása is korlátos, hiszen a Nap sem süt mindig, a szél is akkor és olyan erősen fúj, ahogy neki tetszik, az áramtárolási lehetőségek pedig ma még kezdetlegesek, mert elmaradtak a szükséges fejlesztések. Nem kis részben azért, mert a szénalapúak felhasználásában érdekelt gigamultik nem segítették, esetleg még akadályozták is a fejlesztéseket. Ma a világ energiaügyét folyamatos kínzó ellentétek övezik. Részint a nagy termelők nem esnek egybe a nagy felhasználókkal. Az árak ezért mindennek nevezhetők, de szabadpiacon képzetteknek nem.

Az első igazán nagy sokkok 1973-tól érték a világot a kőolaj piacán, és ez azóta sem változott, mert a piac kartellként (OPEC és mások) működik. A kőolajárak alakulása pedig erősen kihat a többi energiahordozó áralakulására. Az energiaárak a világpiacon nagymértékben hektikusak, és a földgáz ára is követi a nyersolaj árának alakulását. A kőolaj árának két szélső értéke az elmúlt tizenegy évben (2009–2020 között) hordónként 132 és 16,5 dollár között ingadozott (ami 800 százalékos ingadozást jelent). Könnyen belátható, hogy ez a fluktuáció teljes gazdasági ágakat küldhet padlóra. A legtávolabb az önellátástól a nagy felhasználók közül éppen Európa, nevezetesen az EU országai állnak.

Ráadásul az sem kétséges, hogy ez a helyzet az érintett államoknak nemcsak fájdalmas, de egyben üdvös is, hiszen alapvetően az olajon és termékein hatalmas adókat szednek (jövedéki adók és áfa). Az energiavitába nagyban beleszólnak ideológiai ellentétek is, főként Európában. Miközben Oroszország az egyetlen észszerűen elérhető forrás, az Európai Unió szűnni nem akaró, erősen ideológia által motivált „demokráciarohamokat” folytat az oroszok ellen, és embargókat is alkalmaz. Az energiafelhasználás okozta környezeti károkra mint álcára társadalomromboló politikai irányzatok is épültek.

Az Egyesült Államok pedig törekszik, hogy növekvő földgázfeleslegét itt értékesítse, noha nem kelhet versenyre az orosz gáz árával. Az is világos, hogy rövid távon nem lehetséges a tiszta energiaforrásokra történő gyors átállás, noha erre minden eszközzel kell törekedni. A földgáznak éppen alacsonyabb emissziós szintje miatt még évtizedekig meghatározó szerepe lesz, mert a tiszta források növekedése képtelen lépést tartani a jelenlegi struktúra gyors lecserélésének igényével, főként ha az energiaigények további dinamikus növekedésével is számolunk.

Tekintsük át ezek után, hogy miként illeszkedhet hazánk ebbe a nem kismértékben összekuszálódott képbe, ami a jövő évtizedeket illeti. Elsősorban rögzítenünk kell, hogy hazánk most és várhatóan a jövőben is nagyarányú energiaimportra szorul, hiszen jelenleg igényeinek még a felét sem tudja hazai forrásokból fedezni.

Az ország hosszú távú világgazdasági versenyképességének és ezzel jólétünknek az alfája és egyben ómegája is, hogy olcsón jussunk energiaforrásokhoz ráadásul úgy, hogy közben mérséklődjenek a környezeti terhek is, ami egyet tesz a tiszta energia részarányának mielőbbi növelési igényével. Könnyen belátható, hogy az árstabilitás egyik záloga éppen a földgáz, hiszen hosszú ideig az egyetlen alternatíva marad a dinamikus emissziócsökkenésre, nemcsak nálunk, de egész Európában is.

Ami a hazai gázhelyzetet illeti, éppen a napokban sikerült elérni egy kiemelkedő árstabilitási lépést azzal, hogy létrejött egy tizenöt éves, 4,5 milliárd köbméterre vonatkozó szerződés Oroszországgal. A hazai kitermeléssel együtt tehát a szükséges mennyiség jó kétharmada garantáltan alacsony áron kerül be hozzánk. Ennek pozitív hatása máris érezhető, nem kell a brutális szabadpiaci árakat megfizetni (1200 USD/1000 köbméter). Bár az ár a lekötött mennyiségben üzleti titok, főként a szállító igényeit szolgálja, korábbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy a szerződéses árak 150–400 dollár közöttiek voltak a múltban, a mienk pedig jobb, mint ami eddig volt.

A másik energiaár-stabilitási és egyben környezetkímélő irány a tiszta források arányának növelése. Éppen ezt a célt szolgálja a Paks 2 megépítése és az esetleges üzemidő-hosszabbítás is a már működő létesítményekben. A tiszta forrásokból származó nukleáris alapú áram azon túl, hogy tiszta forrás, még a legolcsóbban és nagy mennyiségben megtermelt áram is. Igazán naiv a kérdés, hogy akik Paks 2 megépítése ellen küzdenek, vajon nemzeti érdekeket szolgálnak, vagy éppen az a szándékuk, hogy minél tovább legyünk a drága külföldi áramimportra szorulva?

Teljesen félrevezető és megvalósíthatatlan a „környezettudatos” felvetésük, hogy a jövő a megújuló energiáé. Régen bebizonyosodott, hogy ezek használata nagyon is korlátos. Ha másból nem, hát a németek káros gyakorlatából tanulni kell. Angela Merkel a „zöldpolitikai erő” fejlődését látva, szinte nekik történő udvarlásként rendelkezett jelentős atomerőművi kapacitások leállításáról, és szélturbinaerdők létesítéséről is. Csúcsidőben ezek túltöltötték a hálózatot árammal, amiből az árak hatalmas ingadozása állt elő, Németország pedig növekvő importra és szénerőművi kapacitások bővítésére szorul.

Az árstabilitás és a javuló energiaszerkezet alapvető versenyképességi körülmény, a háztartásokat és a gazdaságot egyaránt érinti.

Hazánkban jelenleg, nem kis részben a hosszú távú gázszállítási szerződésnek is betudhatóan, a háztartások az energiát az EU fejlettebb országaiban alkalmazott árak 35-40 százalékán kapják. Az árstabilitás és nem utolsósorban ellátásbiztonság előnyeiből pedig a hazánkba települő vállalkozások is részesülnek.
További és nem elhanyagolható feltétele az energiaügynek, hogy a háztartások energiatudatosságát azáltal növeljük, hogy segítjük őket a megtakarításban, és abban is, hogy megtermeljék saját energiaszükségletüket. Az erre irányuló pályázati rendszer már túl van a kezdeteken, továbbfejlesztése és a rendelkezésre álló pénzügyi keretek növelése nagyon fontos.

Boros Imre (A szerző közgazdász)