Az otthoni munkavégzés dobta meg a hazai villamosenergia-keresletet

Share Button
Jelentősen megnőtt a naperőművek termelése, folytatódott a megújulótechnológiák térnyerése.

A hazai villamosenergia-termelés 2,3 százalékkal bővült 2020-ban, és folytatódott a megújulótechnológiák térnyerése: 2020 végén már több mint 1400 MW kereskedelmi célú naperőmű és 700 MW-ot meghaladó háztartási méretű kiserőművi kapacitás járult hozzá a termeléshez – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2020-as évet összegző villamosenergiapiac-monitoring riportjából.

A 2018-as stagnálás és a 2019-es 1,1 százalékos visszaesés után az Európai Unió 27 tagállamának villamosenergia-fogyasztása 4,4 százalékkal csökkent 2020-ban. Az év elején elsősorban az enyhe időjárás mérsékelte a keresletet, majd a pandémia miatt egyre szélesebb körben bevezetett korlátozások miatt április és május hónapban a fogyasztás több mint 10 százalékkal volt alacsonyabb. A korlátozások enyhítésével a kereslet fokozatosan közeledett a 2019-es szinthez.

Fotó: Oláh Tibor / MTI

A villamosenergia-fogyasztás visszaesése jellemzően kisebb volt, mint a GDP csökkenése. A 27 EU-tagállam 6 százalékos GDP-zsugorodásához 4,4 százalékos áramfogyasztás-csökkenés társult, mivel Európa-szerte az alacsonyabb energiaigényű szolgáltató szektorokban esett a legnagyobb mértékben az aktivitás. A régiós országokkal összevetve azt láthatjuk, hogy míg a magyar GDP visszaesésének nagyságrendje megfelelt a régiós országokra jellemzőnek, a villamosenergia-kereslet csökkenése számottevően kisebb volt. Mivel az ipari termelés hasonlóan alakult, a szolgáltató szektor villamosenergia-fogyasztásban betöltött aránya pedig kisebb,

valószínű, hogy az otthoni munkavégzés miatt megemelkedő lakossági fogyasztás támasztotta meg a hazai villamosenergia-keresletet.

A fogyasztással párhuzamosan az európai villamosenergia-termelés is visszaesett: a 27 tagország aggregált termelése 2020-ban 115 TWh-val csökkent. Ugyanakkor a növekvő kapacitások és a kedvező időjárás következtében a megújulótermelés tovább tudott bővülni. A magas szén-dioxid-kvóta-árak hatására a csökkenő keresleti környezetben tovább folytatódott a szén-gáz helyettesítése. Így

Európa-szerte a szénerőművi termelés esett vissza a legnagyobb mértékben, átlagosan 22 százalékkal.

A nukleáris termelés 12 százalékkal csökkent, ilyen mértékű éves esésre a fukusimai atomerőmű-baleset (2011) óta nem volt példa. Ezt elsősorban az okozta, hogy Svédországban és Németországban is bezárt egy-egy erőmű, valamint Franciaországban és Belgiumban elhúzódó karbantartások miatt volt alacsonyabb a termelés.

Az év során a karbonmentes technológiák részaránya 59 százalékra emelkedett az EU 27 országában. Míg a megújulók részaránya 30 százalékról 34-re nőtt, a nukleáris technológiáé 27-ről 25-re csökkent. A karbonmentes technológiák piaci részesedését tekintve Magyarország Európa középmezőnyében helyezkedik el.

Az év során eltérően alakult a hazai lakossági és nem lakossági célú villamosenergia-felhasználás. A piaci áraknál lényegesen alacsonyabb egyetemes szolgáltatási árak, a munkahelyek megtartását segítő támogatások, a kikapcsolási moratórium és a fizetési könnyítések együttes hatására a lakossági villamosenergia-fogyasztás 4 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva. Különösen az utolsó negyedévben emelkedett dinamikusan a lakossági felhasználás, ami összefüggésben állhat azzal, hogy a pandémia miatti intézkedések következtében a lakosság sokkal több időt töltött otthon, részben a közoktatási intézményekre vonatkozó korlátozások, részben pedig az otthoni munkavégzés terjedése miatt.

Az ipari villamosenergia-fogyasztás a GDP-hez hasonló mértékben esett vissza, a második negyedévben például 14 százalékkal volt alacsonyabb, mint a megelőző év azonos hónapjaiban. A kilábalás időszakának sajátossága, hogy a villamosenergia-kereslet növekedése meghaladta a GDP bővülésének ütemét. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy az energiaintenzívebb ipari ágazatok fellendülése a tavaszi korlátozások feloldása után szinte azonnal megindult, míg a kevésbé energiaigényes szolgáltató szektorokban (vendéglátás, szórakoztatóipar) tartósan alacsony maradt az aktivitás.

A hazai termelésben 2,3 százalékkal bővült tavaly és folytatódott a megújulótechnológiák térnyerése. A hálózatra csatlakozó naperőművek termelése 1 TWh-val emelkedett az előző évhez viszonyítva.

A növekvő megújulótermelés jelentős hatást gyakorol a hazai villamosenergia-ellátás szerkezetére. A kihívást az jelenti, hogy a naperőművi termelés napon belül ingadozik, a termelés szintje pedig függ az időjárás alakulásától, és sokkal nehezebben jelezhető előre, mint a hagyományos technológiák esetében. Az elemzés szerint a naperőművi termelés napközbeni felfutása, majd esti lecsengése egyelőre nem befolyásolta a hazai erőművek menetrendezési szokásait, a gáz- és lignittüzelésű erőművek termelésére továbbra is csak az éjszakai órákban történő leterhelés jellemző. A megújulótermelés ingadozásaihoz való alkalmazkodás alapvetően az import változásán keresztül történt.