A Mátrai Erőmű és az Elmű-Émász korábbi tulajdonosa szerint olyan szűk lett a mozgástér a német energiaátmenetben (Energiewende), hogy ha tovább erőltetik az atomerőművek és széntüzelésű áramtermelő erőművek leállításával kapcsolatos céldátumok betartását, hamarosan hétköznapivá válhatnak az országban az áramszünetek. A kialakult helyzet félreérthető olvasata, hogy a megújulók lemaradtak volna.
Amikor bő két és fél éve, hosszú vajúdás és politikai ravaszkodás után Angela Merkel bejelentette, hogy 2038 az a céldátum, amikor Németország befejezi a szén energiaforrásként való felhasználását, Európa leghatalmasabb gazdasága valójában már késésben volt. A 2010 után az Egyesült Államokból indult, majd 2015 óta az Európai Unióban is egyre gyorsuló szénmentesítési folyamatok 2019 januárjára odáig jutottak, hogy az EU legtöbb tagországában 2025 és 2030 közé jelölték ki a lokális deadline-t, az utolsó szénerőművek bezárásának dátumát.
Szenes tortaszelet
Németország azonban az Energiewende korábbi tételei és döntései miatt e kérdésben bajba került: a 2011-ben elindított szektorátalakítás egyik központi tétele ugyanis az atomerőművek 2022-re történő lenullázása volt, és az ambiciózus szél-, és naperőmű építési tervek a beruházások jelentős állami hátszele ellenére se vállaltak lényegesen többet. 2011-ben szó sem az energiamix legjelentősebb tételét adó szén (fekete- és barnakőszén) dinamikus tempójú leépítéséről. Sőt: több új szénerőmű építési projekt is csőre töltve várta a zöld jelzést, jól mutatja ezt, hogy 2007-ben még 26 új szénerőmű építését tervezték.
Aztán a 2015-ben még mindig 46 százalék felett álló németországi szénerőműves tortaszelet elkezdett lassan fogyni az energiamixben, de úgy tűnt, hogy a rendszer függését a széntől mind energetikai, mind politikai okokból nemigen lehet még tovább gyorsítani bármivel is. Ez változott meg 2018 nyarán, amikor a hambachi erdő védelme során kiderült, hogy nem csak a zöldeknek, de a középosztálynak is elege van a természetre és a klímavédelemre különösebben nem sokat adó szénerőműves energialobbiból.
Amikor ezt a politikacsinálók tudtára adták, annyira megváltozott a széljárás, hogy már az sem tűnt puszta fantáziálásnak, hogy ha a kormány nem, majd közösségi összefogással megveszik a német polgárok az észak-rajna-vesztfáliai bányákat és a szénerőműveket, csak hogy gyorsított ütemben bezárják azokat.
Lehet az 2035 is
A politikusok értettek a szóból, a szénkivonási folyamat felgyorsult, a szén szabadesése után aztán a billenés is megtörtént és látszólag e rendszerváltás kellő sebességgel halad előre: 2019-ben a megújuló energiatermelők biztosították a fogyasztási igények 46 százalékát, tavaly pedig már több mint felét. A közelgő választáson pedig – ahogyan a Politco nemrég összegyűjtötte: – minden párt programjában központi kérdéssé vált a klímaváltozáshoz és a megújuló energiához való viszony.
A „terepen” végbemenő változást talán az utolsóként megépített német szénerőmű példájával lehet kellően szemléltetni. A 2007-ben megkezdett Datteln 4 erőmű beruházási kálváriája tavaly azzal ért véget, hogy rákapcsolták a hálózatra az 1100 MW teljesítményű, az elérhető és megfizethető legmodernebb széntüzelési technológiát. A 45 százalékos hatékonyságra képes, Dortmund közelében működő erőmű tulajdonosát azonban már tavaly augusztusban megtámadták, miután kiderült, hogy a blokkok szinte kizárólag az állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn számára termel – vagyis, az a vád hangzott el – az állam és nem a piaci szükséglet tartja életben az üzemet.
A Datteln 4 erőművel kapcsolatban jelenleg a legfontosabb hír, hogy azt a beruházás megtérülése szempontjából eleve nyomott 2038-as határidő előtt bezárhatják. A tulajdonos Uniper ugyan jelezte, hogy mindaddig működtetni kívánja a szenes blokkot, amíg az gazdaságilag kifizetődő, de Klaus-Dieter Maubach, a cég új vezérigazgatója májusban már arról beszélt, hogy valószínűleg ezzel sem tartanak ki az engedélyen szereplő időpontig. A Europe Beyond Coal legfrissebb jelentése pedig azt közölte, hogy Németország már hivatalosan is jelezte Brüsszelben: lehet 2035 is abból a 2038-ból.
A szénen túli Európát megrajzoló berlini szakmai szervezet, a Europe Beyond Coal 2017 óta gyűjti és elemzi Európa 28 országának szénipari adatait és híreit. Ők publikálták először, hogy a szénmentes Európa létrehozása nem csak klíma-, de egészségügyi és gazdasági szempontból is elkerülhetetlen. Legutóbbi jelentésük szerint már 18 európai ország jelentette be a szénelhagyási dátumát, közülük Ausztria, Belgium és Svédország már szénmentes. Közel áll ehhez az Egyesült Királyság, miközben Németország mellett csupán Montenegró adott meg erre vonatkozóan 2030 utáni céldátumot. A jelentésben Magyarországról az olvasható, hogy az ország 2021 márciusában azzal csatlakozott a szénkivezetést szorgalmazó globális szervezethez (Powering Past Coal Alliance, PPCA) , hogy jelezte: 2025-re fokozatosan leállítják a Mátrai Erőművet, az ország utolsó még működő lignites termelőjét. Ezt a céldátumot később – írja a jelentés – a kormány hivatalosan is megerősítette.
Megmondta előre
Ami Németországban az utóbbi időben szénügyben történik, az fő vonalakban Nick Butlert igazolja. A BP, majd a Cambridge Econometrics egykori vezetője, akinek heti jegyzete van a Financial Timesban energetikai, illetve a globális trendek és azok iparágra gyakorolt hatásai témakörben, Angela Merkel 2019 januári bejelentését követően írt arról, hogy miért nem fog a német szénipar a bejelentett 2038-as végső időpontig kitartani.
Mindig nehéz elhinni, hogy a nagy iparágak megszűnnek, és hogy a befektetők új termelési kapacitásba teszik majd a pénzüket
– írta Butler. Hozzátette, hogy ha egy iparágban rendszeressé válik a termeléscsökkenés, akkor a visszaesése felgyorsul. Egy halálra ítélt technológiába előbb nem érkezik új befektetés, majd már működőtőke se nagyon, mert jóval a kijelölt dátumok előtt átcsatornázódik a pénzügyi érdeklődés más, életképes technológiákba – érvelt akkor az elemző.
Ennél csak még rosszabb lett a szénerőművek helyzete, miután a Covid-19 hatásai egész Európában a szénre mérték az energetikában a legnagyobb csapást, ráadásul a német kormány erőteljes nyomására nemrég az EU még feljebb emelte az átlagos, 2030-ig elérendő kibocsátáscsökkentési arányszámokat [lásd még: Fit for 55].
Amiből az következik Németország számára, hogy a 2020 nyarán a Bundestagon kissé nehezen áttuszkolt 62 százalékos csökkentésnél is többet kell majd teljesítenie. Ezzel egybevág, hogy néhány hete Jochen Flasbarth, a német környezetvédelmi államtitkár egy interjúban közölte az „egy vagy két százalékponttal” növelni szükséges új éghajlatvédelmi célkitűzést.
Kifogytak a szuszból?
Márpedig a 65 százalékos kibocsátáscsökkentési mutató úgy érhető el, hogy tovább kell gyorsítani az eddigi tempón, ami a 100 erőművet és 30 ezer embert érintő széntelenítés az eddig tervezett 40 milliárd eurójánál is többe fog kerülni. Valószínűleg ettől ijedt meg – avagy ezt az újabb lépést találja veszélyesnek az RWE annyira, hogy kongatni kezdte a vészharangot. Ahogy azt a Bloomberg megírta: az RWE AG arra figyelmeztet, hogy miután jövőre Európa legnagyobb gazdasága bezárja az utolsó atomerőművét, és a széntüzelésű erőművek az eddig tervezettnél is hamarabb bezárhatnak, a villamos energia szektor rég nem látott problémával találja szemben magát.
Az energiaszolgáltató cégnél – mely a legutóbbi szénkivonási költség-veszteség témában tartott alkudozások eredményeként legalább 2,6 milliárd eurós kártalanításra számíthat az államkincstártól – úgy látják, hogy a rendszerbe a másik oldalon nem érkezik meg hasonlóan tempóban a megújuló energiatermelés, és ennek már akár 1-2 éven belül is az lehet a következménye, hogy a villamos energia rendszer nem lesz képes a fogyasztási csúcsigények kielégítésére.
A zöld forradalom kifogyott a szuszból, és nem tudja a növekvő keresleti igényeket kielégíteni
– mondta a lapnak Alexander Nolden, az RWE vezető közgazdásza. Szerinte márpedig az ellátásbiztonságnak továbbra is kiemelt helyen kell állnia a Merkel után érkező kormány prioritási listáján is, ami sürgős politikai fellépést tesz majd szükségessé. Nolden a Bloomberngek úgy fogalmazott, hogy az új klímatörvény valójában a szükségesnél nagyobb ambíciókat és nagyobb sebességet vállalt fel, miközben a piacon a kínálat már jelenleg is inkább szűkösnek tekinthető. Ez utóbbi pedig áramszünetekkel fenyeget azt követően, hogy Németország kilép a nukleáris áramtermelésből és maga mögött hagyja a szenet.
Ahogy azt az RWE elképzeli
A Bloomberg visszaidézi, hogy az ország energiaszükséglete a friss prognózisok szerint nagyobb növekedést mutat az évtized végére, mint azt korábban gondolták, ezért azt Merkel is szorgalmazni kezdte, hogy le kell bontani a túl nagyra nőtt bürokráciát és a túlszabályozást a zöldenergia beruházásokkal kapcsolatosan, mert azok túlfékezik a szükséges bővülési folyamatokat. A legfőbb problémát most az jelenti, hogy a még több naperőmű és szélerőmű, illetve a tempónövelés többletköltségét nincs igazán kire hárítani, mivel a szerkezetátalakítás eddigi költségeit nagyrészt a lakossági fogyasztók fizették. Utóbbi pedig az EU legmagasabb egységárú villanyszámláját eredményezte, mely mára komoly társadalmi feszültségek forrása lett.
Azt még senki sem tudja, hogy milyen összetételű lesz az új német kormány, de az RWE már jelezte: elképzelhetőnek tartja, hogy a következő kormány felülvizsgálja a lignit és a feketeszén felhasználás megszüntetésére vonatkozó ütemtervet. Ha ez arra utal, hogy az energiaszolgáltató továbbműködésben reménykedik, akkor ezt a reményt a Bloomberg nem tartja jogosnak. Ők úgy számolnak, hogy 2026-ra a németországi szénerőművek termelése (és károsanyag-kibocsátása) akár 70 százalékkal is visszaeshet ahhoz képest, ahol a Covid-19 járvány előtt volt, és a 2030-as évek elején fokozatosan leállhatnak az utolsó szénerőművek is. Ugyanakkor az energiafogyasztás hamarosan visszatérhet a világjárvány előtti szintre, és az évtized végére a kereslet négy százalékkal nőhet (2040-re pedig 25 százalékkal), amit a termelői oldalon ki kellene tudni egyenlíteni.
Végjáték
Május végén a G7 országok éghajlat- és környezetvédelmi miniszterei arra a megállapodásra jutottak, hogy 2021 végére megszüntetik a szénenergia-termelés nemzetközi finanszírozását, és 2025-ig befejezik a a fosszilis tüzelőanyagok támogatását is. Az Egyesült Királyság vezetésével tető alá hozott közleményben ez olvasható: „A szén-dioxid-csökkentés nélküli villamosenergia-termelésbe történő folyamatos globális beruházás összeegyeztethetetlen a 1,5 ° C elérhető közelségben tartásával, ezért hangsúlyozzuk, hogy a szénenergiába történő nemzetközi beruházásoknak most le kell állniuk, és el kell kötelezniük magukat arra, hogy konkrét lépéseket tegyünk abból a célból, hogy abszolút módon megszüntessék az új közvetlen kormányzati támogatást a háborítatlan nemzetközi hőtermelésben. szénenergia-termelés 2021 végére”.
Ami nagyon szépen hangzik, de a korlátozás csak a szénre vonatkozik. Erre a londoni kormány körmére néző BBC mutatott rá azzal, hogy kiderítette: a nagy európai karbonmentesítési nekibuzdulási szólamok árnyékában a Johnson-kabinetnek esze ágában sincs visszavonni az Északi-tengerre kiadott legutóbbi olajfúrási engedélyeket és nem állíttatja le a cumbriai szénbányanyitási folyamatot sem. Az is sokat ront a politikusok ígéretein, hogy a világ 20 legjelentősebb gazdaságáról feketén-fehéren kiderült, hogy az elmúlt évtizedben több mint 3300 milliárd dollár értékben támogatták a fosszilis energiaipart – annyi pénzzel, amennyiből a megújuló energiát támogatva biztosan egészen más világot lehetett volna mostanra felépíteni.
Ezzel együtt is tény: Európa május végére már leállította a meglévő szénerőművei felét; 324-ből 162-t már bezártak (vagy már bejelentették a bezárásukat). Gyakorlatilag ez az oka annak, hogy a pandémia után visszarendeződő gazdaságban megugrott az áram (és a földgáz) ára. Így tehát alapvetően téves az a Telexen megírt következtetés, miszerint a 100-120 eurós csúcsárig felugró árampiaci helyzet a megújulók, illetve azok „lemaradása” miatt alakult volna ki.
A megújulók feladata ugyanis nem az, és nem is volt az, hogy kitöltsék a keletkező kapacitáshiányokat, hanem hogy versenyre kelve a konvencionális energiahordozókkal – de a klímacélok teljesíthetősége érdekében is – amennyire lehet, kiszorítsák azokat az energiamixből. A jelenlegi kínálat-kereslet megborulását és a drasztikus áremelkedést ezért is tévedés a megújulók nyakába varrni. Valójában éppen az a probléma, hogy a szénerőművek nem bírják már a versenyt a naperőművekkel és a széllel. Ahogyan az idei első félév európai energetikai adatait összegző friss EMBER jelentésben olvasható:
- a villamosenergia-kereslet visszatért ugyan a járvány előtti szintre, de a fosszilis tüzelőanyagok nem – a kibocsátásuk 12 százalékkal volt alacsonyabb
- a széntermelés is visszaesett, 2019 első félévéhez képest 16 százalékkal
- a visszaesés egyik fő oka az, hogy jelenleg a szél és napenergia termelési költségéhez képest dupla annyiért lehet áramot termelni a fosszilis gázból és kőszénből
És mindez már azt jelenti, hogy Európában a szénipar végjátéka zajlik. Igen, Németországban is.
Forrás: napi.hu
