Bréking: holnap bejelenti a kormány az olcsó elektromos autók nagyobb támogatását

Share Button
Holnap fontos bejelentést tesz a kormány az elektromobilitás ösztönzésével, a környezetkímélő elektromos autózás támogatásával kapcsolatban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium sajtómeghívójából ugyanis kiderült: a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében a kormány megújítja és kiterjeszti az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, megteremti annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó járművek nagyobb támogatást kapjanak.

Korábbi cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy a magyar kormány már 2016 óta támogatja az elektromos autók vásárlását annak érdekében, hogy elősegítse a környezetbarát technológia minél gyorsabb hazai elterjedését és közelebb kerüljön az elektromobilitás területén kitűzött céljaihoz.

A program több szempontból is sikeres volt, ugyanakkor a kiírt pályázatot sok kritika is érte. Voltak, akik eleve nem örültek annak, hogy magát az elektromos autózást támogatja a kormány, míg mások azt kifogásolták, hogy a támogatott járművek felső vételárát bruttó 20 millió forintban határozták meg, így sok esetben a tehetősebb emberek nyerhettek plusz pénzt prémium elektromos járművük megvásárlásához. Vélhetően utóbbi kritikák is fontos szerepet játszottak abban, hogy Orbán Viktor februári évértékelőjében kijelentette:

Olcsó elektromos autók megjelenését és használatát támogatja a kormány, hogy az ne csak a gazdagok kiváltsága legyen.

Természetesen ezt követően azonnal elindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy pontosan mire is gondolhatott a miniszterelnök. Iránymutatást Palkovics László néhány nappal későbbi bejelentése adott:

A KIS ÉS OLCSÓBB ELEKTROMOS AUTÓK NAGYOBB TÁMOGATÁST KAPHATNAK A JÖVŐBEN.

Az innovációs és technológiai miniszter ezzel megerősítette, hogy a kormány a jövőben is támogatni fogja pénzügyi eszközökkel az elektromos autók vásárlását és egyértelművé vált az is, hogy az olcsóbb modellek megvételéhez nagyobb összegű támogatást lehet majd igényelni.